Az eredmények beszélnek

Kovászna Megye Tanácsa a sporttörvény alapján biztosíthat támogatást a többek között a kosárlabda-, jégkorong-, valamint az OSK utánpótlás-nevelés programjaiban résztvevő csapatok bajnokságokon való részvételére. A 2022–2023-as versenyszezonban ez az összeg eléri a 6,8 millió lejt.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 09., 00:132022. augusztus 09., 00:13

A pályázati kiírásra beérkezett igényléseket a múlt héten bírálták el, a támogatásra vonatkozó tanácshatározatokat hétfőn fogadta el a megyei tanács, a héten a szerződések megkötésére is sor kerül.
„Öt év alatt a sporttörvény alapján a versenysportokra szánt pályázati keretet 1,5 millió lejről 6,8 millió lejre növeltük. Úgy gondoljuk, az eredményekre méltán lehetünk büszkék mindannyian, hiszen a háromszéki sportklubok több sportágban kiválóan teljesítettek. Idén is támogatjuk a Kézdivásárhelyi KSE Sportklub Egyesület kosárlabda szakosztályát, a Sepsi OSK Sportegyesületet, a Hockey Club Fenestela 68 Sportklub Egyesületet és a Sepsi-SIC Sportklubot. Hajrá Háromszék!” – hangsúlyozta a tanács-ülésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A következő idényre a Kézdivásárhelyi KSE Sportklub Egyesület kosárlabda szakosztálya a felnőtt és ifjúsági országos bajnokságon való részvételre 1,2 millió lejt kap, a Sepsi OSK Sportegyesületnek az U16 és az U17 junior csapatok az Elitek Ligájában és az Ifjúsági Ligában való részvételére 200.000 lejt ítéltek meg, a Hockey Club Fenestela 68 Sportklub Egyesületet 1,15 millió lejjel támogatják, hogy a Háromszéki Ágyúsok felnőtt jégkorongcsapat részt vegyen az országos bajnokságban.


A Sepsi-SIC Sportklub 4.256.140 lejt kap Kovászna Megye Tanácsától, az összegből biztosíthatják a junior- és felnőtt sportolók számára a belföldi és nemzetközi kosárlabda, asztalitenisz, kerékpár, birkózás és kézilabda versenyeken való részvételt, valamint sportesemények és versenyek szervezését is finanszírozhatják. A támogatásból a 2021-es évben 2.051.727 lejt, a 2022-es évben pedig 2.204.413 lejt használhatnak fel. 

(KMT-sajtóiroda)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés