Az építkezési minimálbér előnyei és hátrányai

Az építkezési ágazatban megemelkedett kiadások ellehetetleníthetik a közberuházások megvalósulását. A problémára Ráduly István, Uzon község polgármestere hívta fel a figyelmet.

Kovács Zsolt

2019. január 30., 09:102019. január 30., 09:10

Ráduly magyarázata szerint főként az építkezésben 3000 lejre emelt minimálbér miatt a cégek nem vállalják a kivitelezést, mivel a pályázatban szereplő összeg már nem fedezi kiadásaikat. A polgármester arra kérte a törvényhozókat, tegyék lehetővé, hogy a pályázati szerződésben szereplő összegeket egy melléklettel a valós helyzethez igazíthassák.

Az uzoni polgármester által felvetett helyzet egy valós gond, ezért akár az Európai Bizottsággal is egyeztetve szabályozni kell a lehetőséget, hogy a már leszerződött összegeket módosítani lehessen, véli Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint bajban vannak azok az építkezési cégek is, amelyek például két évvel ezelőtt kivitelezési szerződést kötöttek valamely regionális operatív program keretében megvalósuló építkezésre, viszont azóta jelentősen megemelkedtek a munkaerővel járó kiadások, ezért nem lehet az eredetileg leszerződött összeg alapján kivitelezni a munkálatot. A helyzetet a kormány által bevezetett törvénymódosítások okozták, ezért a pénzügyminisztériumnak az uniós programokat levezető hatóságokkal közösen kellene megoldást találnia.

 

Itthon tartani a munkaerőt

Winkler Gyula arra is rámutatott, hogy szükség volt a minimálbér-emelésre, hiszen Romániában óriási a munkaerő-elvándorlás, közel ötmillió ember dolgozik külföldön, sokan az építkezésben, de más ágazatokban is munkaerőhiánnyal küszködnek a vállalkozók. Az alacsony szinten tartott fizetésekkel nem lehet megoldani a munkaerőválságot, ugyanakkor szükség van arra, hogy a hazai vállalkozók korszerű technológiák használatával növeljék termelékenységüket. Ezek beruházásokat igényelnek, most az építőipar számára is ez a kihívás.

Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő szerint az építőiparban megemelt minimálbér és ezzel párhuzamosan lecsökkentett adók eredményeként kifehéredhetnek az ágazatban a fizetések. Abban látja az intézkedés jótékony hatását, hogy minkét fél jól jár, az építőipari alkalmazottak nagyobb fizetést kapnak, a cégeknek pedig kevesebb adót kell befizetniük.

Magyarázata szerint az idén januártól bevezetett és a következő tíz évre érvényes intézkedés révén 3000 lejre emelték az építkezésben dolgozók bruttó minimálbérét, és ezzel párhuzamosan 50 százalékkal csökkentették az építkezésben dolgozók fizetésének adóvonzatát. Ez azokra a vállalkozásokra érvényes, amelyek jövedelmük 80 százalékát építkezésből vagy ehhez kapcsolódó tevékenységből valósítják meg.

A titkárnő is többet kap

Az adószakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ezt a kritériumot teljesíti a cég, akkor minden alkalmazottja esetében alkalmazni kell, tehát nem csak az építőmunkások kapnak 3000 lejes bruttó minimálbért, hanem minden munkavállalójuk, például titkárnőnek, takarítónőnek, stb. se lehet ennél kevesebb a fizetése, viszont ezek adóvonzata csökken. A 3000 lejes bruttó minimálbér mellett az építőcégeknek nem kell befizetniük alkalmazottjaik után a 10% jövedelemadót, az alkalmazottak mentesülnek a 10% egészségbiztosítást kifizetése alól, és automatikusan biztosítottnak tekintendők. A nyugdíjbiztosítást 25%-ról 21,25%-ra, céges garanciaalapot az alkalmazottak fizetése után 2,25 százalékról 0,33 százalékra csökkentették, sorolta Debreczeni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés