Az elveszettnek hitt kincs

Az egybegyűlteket köszöntő Vargha Mihály igazgató kiemelte, az általa vezetett Székely Nemzeti Múzeum fennállásának 143 éve alatt számtalan ünneplésre méltó alkalom akadt. Közéjük tartozik többek között a mai napig otthonául szolgáló épület átadása egy bő esztendővel a nagy háború kitörése előtt vagy az adományozó készség, ami a gyűjteményét létrehozta. Előfordultak azonban szomorú események is, amelyek fekete betűkkel írták be magukat a történetébe. Például hadikórházzá való alakítása az első világháború alatt, illetve az itt tárolt kincsek megsemmisülése a második világháború végén.

Az életünk viszont úgy válik teljessé, ha képesek vagyunk a veszteségeinket is számba venni, értékelni és feldolgozni – mondta Vargha. Annál is inkább, hogy amint az intézmény fennmaradása és léte is igazolja, van újjászületés. Hiszen egy ekkora tragédia után is talpra tudott állni, és Erdély, de mondhatni az összmagyar nyelvterület egyik legfontosabb kulturális fellegvárává válni. Jelenleg több százezer tárggyal rendelkezik, ezek pedig hamarosan megújult, az eddigieknél korszerűbb körülmények között és környezetben lesznek tárolva, illetve közszemlére bocsátva.

A közeledő front elől a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét a II. világháború végén nyugat felé menekítették, azonban a pótolhatatlan kincseket szállító szerelvényt a zalaegerszegi pályaudvaron bombatalálat érte. Ennek következtében a 25.855 könyvből és okiratból álló szállítmány kis híján megsemmisült, mindössze három tárgy élte túl a katasztrófát: egy 1591-es székely nemeslevél, egy 1647-es nyomtatású könyv csonkja és Székely Estván Chronicája, mely jelenleg az intézmény legrégebbi könyve.

Ez utóbbit Kis Böndi István erdélyi származású vasutas mentette meg az utókor számára, és hosszú ideig a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) egyik páncélszekrényében lapult. Miután rábukkantak, restaurálták, majd folyó év október 3-án Tüske László főigazgató átadta Vargha Mihálynak, így visszakerült Sepsiszentgyörgyre – ismertette a szép számú hallgatósággal a kötet történet Boér Hunor muzeológus. Azt is megtudhattuk tőle, hogy többet adtak ki belőle, ugyanis az OSZK még hat példányt őriz. A sepsiszentgyörgyi mégis egyedi, mert ez volt a legrégebbi magyar énekeskönyv hordozókötete, melyet a múzeumunk alapítójáról Csereyné-kódexnek neveztek el. Ezt viszont 1879-ben leválasztották róla, és külön kötötték, a bombázásban pedig megsemmisült.

Az egykor benne található, 1566-ban szerzett erdélyi panaszének címéről Cantio iucunda (Gyönyörűséges ének) nevet viselő kiállítás megnyitója Szekeres Attila István heraldikus, Molnár Szabolcs irodalomtörténész és Csáki Árpád történész előadásaival folytatódott. Az elhangzottakra későbbi lapszámainkban visszatérünk.