
Sem a bizalmatlansági indítvány ellen, sem mellette nem tudunk szavazni - hangoztatta csütörtökön, az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján Kelem Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
2018. december 20., 15:532018. december 20., 15:53
"Tisztelt ellenzéki kollégák, ha két év alatt nem sikerült egy alternatív kormányprogramot felmutatniuk, azt javaslom: készítsük el közösen. Azért viszont, hogy egymásra ne görcsösen és féltékenyen tekintsenek, mi vállaljuk a koordinátori szerepet: áprilisig előkészítjük a dokumentumot, hogy a tavaszi bizalmatlansági indítvány bejelentése ne érje meglepetésként önöket. Ha pedig miniszterelnök-jelölt sem lesz addig, mi majd arra is teszünk javaslatot. Talán így az önök esélyei is javulnak. Másképp mindenki azt gondolja, hogy ez a mostani helyzet önöknek megfelel: amíg a PSD kormányoz, önök az RMDSZ-re mutogatnak, és közben azt játsszák, hogy ellenzékiek" - hangsúlyozta a bizalmatlansági indítvány vitáján Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felszólalásában rámutatott: a mostani bizalmatlansági indítvány nehezebben született meg az előzőekhez képest. Szeptember elején jelentették be, de sok halasztás és kihagyott lehetőség után végül csak az elmúlt napokban nyújtották be.
"Ez jó lehetőség arra, hogy a kormány tevékenységéről beszéljünk, és végül ez a bizalmatlansági indítvány célja: felülvizsgálat, a kormány bírálata és leváltása, valamint a megvalósítások megvédése és megmagyarázása a végrehajtói hatalom részéről. Sajnálatos, hogy az ellenzék egyik vezetője még most sem értette ezt meg. Ő ezt a helyzetet arra használja, hogy ahhoz az ördögi kórushoz csatlakozzon, amelynek Vadim Tudor is tagja volt, és ahol a dal, amelyet fújni kell, nagyon egyszerű: az RMDSZ és a magyarok a hibásak, 29 éve ők jelentik a problémát. Hallottam már ezt a forradalom utáni első napokban, tisztelt kollégám. Tudjuk, hogy a mi hibánkból nincsenek autópályáink, tudjuk, hogy a mi hibánkból nincs jólét, amelyre vágyunk. Az oktatás és a kutatás miattunk rekedt meg a 20. században 29 éve, miattunk futnak el az emberek az országból. És talán az is a mi hibánk, hogy későn csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz" - tette hozzá a szövetségi elnök.
Mert ha nem lenne az RMDSZ és a magyar közösség - jegyezte meg ironikusan -, a paradicsomok paradicsoma lenne Románia: keresztül-kasul autópályákkal, fejlett vasúthálózattal és gyors vonatokkal Konstancától Nagyváradig, nagyszerű gazdasági növekedéssel, kutatási tevékenységgel, amely a 22. századot célozza, és a NATO, valamint az Európai Unió nagy családjához is csatlakozott volna az ország már a forradalmat követő első évben.
Az RMDSZ elnöke kiemelte, ellenzéki kollégája azt hiszi, hogy a különféle megbélyegzésekkel megoldhatja saját politikai inkompetenciáját. "Szerény kérésem az lenne, hogy kerüljük a megbélyegzést. Mi sem állítjuk azt az ön pártjáról, amit a városi legenda, hogy szekurista, hogy a kék szemű fiúk katonája" - tette hozzá.
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, de ellene sem tud szavazni.
A közlemény idézi Kelen Hunort, aki azt mondta: "Nem tudunk ellene szavazni, mert mi sem vagyunk elégedettek a kormány teljesítményével. Egy év telt el azóta, hogy a mostani kormány hivatalba lépett, két év a választások óta. Két év alatt a decentralizációból semmi sem lett. Az európai alapok felhasználási aránya, különösen a Nagy Infrastruktúra Operatív Programé aggasztóan alacsony. Ha a központi adminisztráció nem képes ezeket a pénzeket felhasználni - meggyőződésünk, hogy nem képes erre -, legalább 3 milliárd eurónyi összeget a Regionális Operatív Programba kellene átcsoportosítani. A helyi önkormányzatoknak vannak projektjei, készek az életminőség javítására áldozni. A 2019-es állami költségvetés nincs kész, az év vége előtti napok adóügyi intézkedéseit - egyeztetések és érvek hiányában, előkészületek nélkül - pedig nehéz megérteni. A miniszterelnöknek talán sikerül a pénzügyminisztert meggyőznie arról, hogy nem minden őrült ötlet vizsgálati laboratóriuma Románia. Ha pedig a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznánk, azt a hamis benyomást keltenénk, hogy az általunk jelzettek rendben vannak. De két okunk van legalább arra, hogy a bizalmatlansági indítványt ne szavazzuk meg. A valóság azt mutatja, hogy behozhatatlan a távolság a 163 aláíró és a 233, kormánybuktatáshoz szükséges szavazat között" - érvelt a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor kiemelte: az egyik ellenzéki vezető elmagyarázta neki, hogyan is függ a PSD-s elégedetlenkedők bátorsága az RMDSZ-től. Zavarba ejtőnek tartotta ezt az érvelést, hiszen azon túl, hogy a parlamenti matematikával nehéz vitatkozni, felvállalt kormányprogram sincs az aláírók részéről, és a miniszterelnök-jelölt sem ismert.
"Az emberek, az ország állampolgárai alternatívára várnak. Az, hogy minden ellenzéki pártnak van politikai programja és egy elrejtett miniszterelnök-jelöltje valahol, nem elegendő. Egy országunk van, nem három. Az, hogy egymással is versengenek, nem mentség, nem lehet érv amellett, hogy nincs írott terv a következő esztendőkre. Mert egy ilyen dokumentum azt bizonyítaná, hogy fel vannak készülve a kormányzásra, ezt a feladatot igazán, meggyőződéssel vállalnák. Nagy szükség lenne egy kormányprogramra és egy miniszterelnök-jelöltre. Nemcsak az ellenzék hitelessége szempontjából, hanem azért is, mert így a kormánykoalíció is megérthetné, hogy nem lehet mindent erőből átvinni" - nyomatékosított a közlemény szerint Kelemen Hunor.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!