Az egységes Székelyföld ünnepe

Az idei díjakat olyan személyiségek kapták, akik fáradhatatlan tevékenységük révén, Orbán Balázs szellemi hagyatékához hűen, konok kitartással gyűjtik össze Székelyföld értékeit, dokumentálják és népszerűsítik természeti kincseinket, hírét viszik kulturális örökségünknek, a köz javára és szolgálatára fordítva. Kovászna megyéből Kisgyörgy Zoltán geológus, geológiai és helytörténeti szakíró, újságíró, Hargita megyéből Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a szejkefürdői Mini Erdélypark megálmodója és kivitelezője, Maros megyéből dr. Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vehette át a rangos elismerést.

„Orbán Balázs feltétel nélküli rajongásában tökéletesnek látta ezt a vidéket. Nyilván elfogult volt, de a tisztánlátását nem zavarta meg ez az érzelem. Előtte nagyon kevesek gondolkoztak egy összefüggő, összetartozó Székelyföldben” – fogalmazott köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki rámutatott, idő kellett ahhoz, hogy mindenki számára világossá váljon: Székelyföld lényegében sajátos entitás, bár kétségtelen, hogy köldökzsinór köti a magyar nemzet egészéhez.

„Az Orbán Balázs-díjat azzal a céllal hoztuk létre, hogy a Székelyföldért folytatott munka, amely egy-egy személy egész életét jelenti, megfelelő elismerésre leljen. Azt a munkát, amelyet értünk végeztek, nekünk kell értékelnünk a legjobban” – vezette fel a díjak átadását Tamás Sándor. Kovászna megyéből Kisgyörgy Zoltán geológus, geológiai és helytörténeti szakíró, újságíró vehette át az elismerést.

Széles körű írói és ismeretterjesztő munkásságának témaköre: helységeink múltjától és jelenétől háromszéki nagyjainkig, a váraktól a családkutatásokig, a mofettáktól az őslényekig, a borvizektől a harangokig terjed, fogalmazott méltatásában József Álmos helytörténész. „Önzetlen, lelkes, szakmai alapossággal rendelkező élő lexikona megyénknek. Életkora ellenére, ha hívják, ma is megy. Előadói képessége, kommunikációs adottsága, humora, ízes nyelvezete lenyűgözi hallgatóit. Ha tájról, vidékről beszél, annak szeretete árad belőle, ha nagyjainkról, akkor a szakmai alázat sugárzik szavaiból. A pedagógusszakmában is próbára tette magát. Emlékszem, amikor a Mikóban földrajzot, geológiát tanított, barlangászkört szervezett, melynek 1988-ban érettségizett tagjai közül öten választották a földrajz-geológiát leendő szakmájuknak. Kell-e ennél jobb egyéni példamutatás? Kedves Zolti, mindannyiunk Zoli bácsija! Illyés Gyula szavaival mondom: Dolgozz, munkálj tovább. A szép, a jó, a hasznos, / mihelyt elkészül, az élethez áll. Kívánom, egészségben munkálkodj továbbra is szűkebb pátriád hírnevének öregbítésében, s hogy olvasóid, hallgatóid körében a szülőföld szeretetének gyökerei kitéphetetlenül egyre éltetőbbé váljanak” – hangzott el a laudációban.

A díj átadását követően Kisgyörgy Zoltán a geológia, geográfia iránti vonzódása kapcsán idézett fel egy-egy villanásnyi történetet, hogyan nevezett el a sepsiszentgyörgyi Debren-patak után egy endemikus csigafajt, a Viviparus debrenit, hogyan szerette volna megírni a földalatti rétegek meséjét, megjegyezve, a barátok becsaphatnak, de a kövek nem. A 84. életévében járó ismert újságíró úgy fogalmazott: köszöni a díjat, de ígéri, dolgozik tovább; vannak ötletei, hogy miket kellene megírni, például szeretné, ha elkészülne Háromszék monográfiája, de egy földtörténeti kalauzt vagy ipartörténetet is kellene írni.