Az, amit mondani kell

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, melynek bemutatóját ma 20 órától tartják a színház kamaratermében.

Székely Hírmondó

2019. október 30., 00:252019. október 30., 00:25

A produkció címe a költő egyik kedvenc történetét idézi, miszerint az egyik író-olvasó találkozón egy falusi kisdiák adta meg neki a legpontosabb választ arra a kérdésre, hogy mi a vers: „az, amit mondani kell”. Az előadásnak a bevett színházi gyakorlattól eltérően nincs rendezője, hanem azon színészek – Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Nemes Levente, Pál Ferenczi Gyöngyi, Szalma Hajnalka és Vass Zsuzsanna – közös munkája nyomán állt össze, akik Benedek Ágnes színésznő kezdeményezésére fontosnak tartották kifejezni a Kányádi költészetéhez való személyes viszonyukat.
– Örömmel fogtunk neki a munkának, és ahogy beleástuk magunkat az írásaiba, rájöttünk, hogy költészetének nagyon sok oldalát nem ismertük még. Végül is ebből a kevésbé ismert Kányádiból szeretnénk ízelítőt adni a közönségnek – vallotta az új előadás kapcsán Benedek Ágnes, hozzátéve, hogy rá például azok az újonnan felfedezett Kányádi-versek voltak nagy hatással, melyek a kommunizmus máig kiható traumáját érzékeltetik.


Izgalmas kihívást jelentett a társulat színészei számára ez a fajta alkotófolyamat, mely során olyan helyzetbe hozták magukat, hogy nem egy rendező utasításaira, hanem a saját kreativitásuk alapján kellett megtalálniuk az utat személyes versélményeiktől a közönségig. A szándékuk az volt, hogy kicsit több legyen egyszerű versműsornál a produkció, így azokat a kérdéseket is körüljárják az est során, hogy vajon hány módja van egy vers tolmácsolásának, és hogyan változhat egy szöveg hatása az előadásmód függvényében.


A Kányádi Sándor művei alapján készült Az, amit mondani kell című előadás a színház felnőtt közönsége mellett a diákságnak is szól, olyasfajta befogadásra ösztönözve őket, mely távol áll a hagyományos versoktatástól, ahol a szimbólumok, metaforák és más verstani elemek kiragadása és elemzése által olykor éppen a lényeg sikkad el, a költészet igazi varázsa szűnik meg. Vajon miért születik mostanában ilyen kevés versműsor, versalapú színházi produkció? Miért hiányzik manapság színpadainkról a fülnek és léleknek kellemes egyszerű nyelvi szép? Miért ne fordulhatnánk ma is a költészet felé, ha elakadunk, tanácstalanná válunk, és olyan erőtlennek érezzük az általános válaszokat? Ennek az igénynek próbál elébe menni a Tamási Áron Színház ezzel az előadással, azon értékek mellett foglalván állást, melyek csak elmélyülés, szellemi munka által tudnak igazán kibontakozni. Az alkotók szerint nagyon nagy szükség van erre manapság, amikor a világ éppen az ellenkező irányba halad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust