Az akvarelltechnika romániai megújítója

Bordi András a Maros megyei Héderfáján látott napvilágot id. Bordi András asztalosmester és Ozsvát Anna gyermekeként. 1917-ig szülőfaluja iskolájában tanult, majd azon év őszén szülei beíratták a marosvásárhelyi Református Kollégium első gimnáziumi osztályába. Itt figyelt fel rá Gulyás Károly rajztanár, és gondoskodott tehetségének a pallérozásáról. Első egyéni kiállítására 1925-ben, a nyolc gimnáziumi osztály elvégzésekor került sor a kollégiumban. Művészként ekkor volt része az első sikerben is, hiszen rajzai, víz és olajfestményei túlnyomó részét a látogatók megvásárolták.

Közöttük volt dr. Bernády György polgármester, aki a továbbiakban nagylelkű támogatásában részesítette a tehetséges ifjút. Részben ennek köszönhető, hogy még ebben az esztendőben megkezdheti festészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. És rá két esztendőre, Marosvásárhely város ösztöndíjával egy évig Párizsban képezheti magát, ahol beiratkozik a Julian festőakadémiára. Ugyanakkor nagy előszeretettel látogatja a Louvre, Luxemburg és Rodin múzeumokat, szenvedélyesen tanulmányozza Frans Hals, Vermeer, Rembrandt és az impresszionisták művészetét.

A szakma elismerését a Francia Képzőművészek Szövetségének 1928-as tárlatán kiállított Önarcképe hozta meg számára. Még abban az esztendőben visszatér Budapestre, és folytatja a Képzőművészeti Főiskolát. Ennek befejezése után (1931) a Szinyei Merse Pál Társaság dicsérő oklevele, illetve a Műcsarnok Őszi Tárlatának akvarellfestés-nagydíja birtokosaként tér haza a szülőfalujába, ahol műtermet épít magának.

1935 nyarán egybekel Bíró Ilonával, aki a következő esztendők során három gyermeknek ad életet. 1939-ben Marosvásárhelyre költöznek, ahol 1940-ben kinevezik a Kultúrpalota gondnokává és a Városi Képtár őrévé, később pedig igazgatójává. Vezetése alatt a képtár állománya 135 műtárgyról 1100-ra gyarapodott. A rá bízott műkincseket, valamint a Tükörterem üvegablakait a palota pincéiben elfalaztatva mentette meg 1944-ben a biztos pusztulástól.

Ezt követően, 1949-ig a Kultúrpalotában működő Városi Festőiskola vezetője, tanára és ügyintézője, valamint a Barabás Miklós Céh alelnöke, 1949 és 1970 között a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Középiskola egyik megszervezője, valamint művésztanára volt. Nyugdíjba vonulása után idejét és energiáját végre csak a festészetnek szentelhette.

Életművének egy részét vízfestmények, portrék, a székely ember egyes típusainak ábrázolásai, a másikat pedig kedvelt helyszínein, vagyis a Gyilkos-tónál és a Marosvásárhely körüli falvakban született tájképei alkotják. Őt tartják az akvarelltechnika romániai megújítójának. Legfőbb méltatója, Banner Zoltán előadóművész és művészettörténész szerint Bordi az erdélyi emberek otthonszükségletének igézetében dolgozott, mint ahogy az egész transzilvanista irodalom és művészet is az erdélyi ember fizikai és lelki otthonának megteremtéséért született és tartott 1990-ig.