Ady Endre halálának 100. évforduló apropóján a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) irodalmi pályázatot hirdetett, amelyre Ady stílusában, szellemiségében írt szépirodalmi alkotásokat vártak.
2019. október 25., 00:052019. október 25., 00:05
A KVISZ célja az volt, hogy megszólítsák az irodalmat kedvelő fiatalokat Kézdivásárhelyről, de akár egész Erdélyből, és felhívják a figyelmet Ady Endre költészetére. Borcsa Imola pályakezdő író, a pályázat egyik elbírálója elmondta, a beküldött irodalmi művek mindegyikénél fontos szempont volt a kreativitás, a téma eredeti megközelítése, a magas szintű nyelvi kifejezőkészség. Ezek figyelembe vételével született meg a döntés.
Több műfajban is készültek pályaművek, rövidpróza, vers és publicisztika egyaránt érkezett, emiatt sem volt könnyű dolga a zsűrinek a döntés meghozatalában. A pályázatra tíz alkotást küldtek be, a színvonalas írások közül a zsűri Giliga Dóra Anna Mulatság című prózai művét találta a legjobbnak, második helyen Váry O. Péter A tegnap városa című írása végzett, a harmadik helyet pedig Bardocz Orsolya Adyhoz című versének ítélték oda. Dicséretben részesül Zubreczky Antal Kolumbusz Hajóján – In Memoriam A. E. című lírai műve.
Tamás Réka
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!