Az Achilles-sarkam

Aki ismer, aki egyetlen egyszer is járt velem olyan üzletben, amelynek van lakásdekorációs részlege, vagy aki akár csak egy kávéra is, de megfordult otthonunkban, szobámban, tudja, hogy különleges kapcsolatom van a művirágokkal, műnövényekkel. Nem szimplán azért, mert tetszenek, vagy mert évről évre szebbek, biológiailag is tökéletesebbek jelennek meg a piacon, hanem mert azt hiszem, a világon bármire képes lennék, ha nagyon akarnék, de egy szobanövényt, cserepes virágot életben tartani, na az, egyszerűen nem megy.

Nem hazudok, van egyetlen egy élő növényem, ami most már akármilyen hihetetlen, nagyjából két éve díszíti a szobámat. Kérlek, kedves olvasó, mielőtt tovább haladnál, tippeld meg, milyen fajta! Így van: kaktusz. Soha nem tudtam megmagyarázni sem magamnak, sem édesanyámnak, hogy annyi gyönyörű növény közül, miért épp a kaktusz tetszik a legjobban. De lám, itt a bizonyíték, mert ez az egyetlen, ami túléli a kezem között.

Valószínűleg unatkozik, utál engem, hogy nem szereztem be mellé más növényt, ugyanis az utolsó alkalommal, mikor próbáltam meglocsolni, puccsot követett el ellenem. Kiugrott a kaspójából, végig gurult a bolyhos-szőrös szőnyegen, megtöltött mindent tüskéivel, a kezem is. Úgyhogy azóta próbára van téve: lássuk, meddig bírja víz nélkül! Vagy kitartóbb, mint én, vagy pedig anyukám nem bízik bennem, és inni ad időközönként, mert azóta sem változott semmit. Valószínűleg a második opció a nyerő.

Olyan ünnepek előtt, amikor szokás virágot ajándékozni, mindig szólok a családtagjaimnak – de talán tudják már maguktól is –, hogy inkább legyenek szívesek az árát ideadni, mintsem vegyenek egy szobanövényt, ami egy hét múlva elpusztul, vagy vágott virágos csokorra költsék a pénzt, ami másnap már elhervad.

A napokban viszont történt valami megmagyarázhatatlan. Édesapám kapott egy hatalmas, gyönyörű növényt (szerintem fát, de nem értek hozzá, szóval virág is lehet). Ámulatba ejtett, tudtam, hogy a kicsikének az új neve bizony Staférung lesz. Könnyen sikerült meggyőznöm szüleimet, hogy a fa jönni fog velem, a helye is megvan a kandalló mellett. Azt nem merem bevallani azonban, hogy rettegek attól, hogy elpusztul. Mama szerint szeretni kell és beszélni hozzá. Oké, de meglocsolni mikor, mivel, hányszor?