Autóval is utazhatnak

Kiterjesztették az ingyenes utazási lehetőségeket a fogyatékkal élők, illetve jogi képviselőik számára: ha eddig csak a közszállításban volt ez biztosított, most már a személygépkocsival történő helységközti helyváltoztatás költségeit is térítik.

Bodor Tünde

2021. március 12., 00:152021. március 12., 00:15

E fontos jogszabályi változás részleteiről a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság tegnapi sajtótájékoztatóján hallhattunk Vass Mária vezérigazgatótól, valamint Fejér Anamaria osztályvezetőtől és Fehér Gabriella sajtófelelőstől.

A fogyatékkal élő személyek jogainak védelméről rendelkező törvényeket két tavalyi jogszabály egészíti ki és módosítja, és bár ezek január elsejétől már életbe is léptek, alkalmazásuknak részletei csak e hónap folyamán tisztázódtak.

Ha tavalyig csak autóbuszos vagy vonaton történő helységközti utazáshoz biztosítottak utazási igazolványokat (jegyet) a sérülteknek – 12 menettérti jegyet a súlyos, 6-ot a középsúlyos fogyatékossággal besoroltaknak – ez évtől az előbbiek 24 egyszeri utazásra szóló igazolványt kapnak, utóbbiak 12-t. Ám új kedvezményként bevezették, hogy a fogyatékkal élő személy érdekében történő autós utazások árát is megtérítik, ha nem is teljességében, amint az kitűnik a módszertanból.

Az igénylőnek (vagy gondozójának) akkor kell jeleznie, hogy melyik típusú kedvezményre tart igényt, amikor a fogyatékkal élőnek kiállítják vagy megújítják a besorolását, amely általában egy évre érvényes. A személygépkocsival történő utazás elszámolásához egy típuskérvényt kell kitölteni (az intézmény honlapjáról letölthető), majd az elszámolandó út időpontjától számított 60 napon belül le kell tenni a térítéshez szükséges dokumentációt. Igazából ez nem túl bonyolult, típusnyomtatvány kitöltése szükséges hozzá, továbbá csatolni kell a tankoláskor kapott és lepecsételt kasszaszámlát, egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot és egy, a fogyatékkal élő nevére kiállított bankszámlakivonatot, melyről leolvasható az a számlaszám, ahová utalják a térítést.

Egy kérvényen akár több utazást is el lehet számolni egyszerre, több üzemanyagszámlát is csatolva, de a felső határ a 24 út a súlyos, 12 a középsúlyos besorolásúaknak, illetve az 1500 és 750 lejes költségtérítési keret. Az elszámolási alap az állami vasúttársaság Interregio járatára szóló másodosztályú je­gyek ára, azaz ha valaki 180 kilométert tesz meg autóval Marosvásárhelyig, és a jelzett járaton erre az útvonalra 50 lej a jegy, annyit térítenek vissza. Ez nem fedi a valós üzemanyagköltséget, de tekintve, hogy eddig egyáltalán nem adtak térítést a személyes tulajdonban levő járművel történő utazások után, mégis jelentős újítás. A fogyatékkal élőknek amúgy általában nehéz a közszállításhoz hozzáférni, ezért sokan inkább lemondanak róla.

Kovászna megyében mintegy 6500 sérült személyt tartanak nyilván, közülük 5500-an súlyos és középsúlyos besorolásúak. Számuk egyre nő, talán mert egyre többen szereznek tudomást arról, hogy milyen jogokkal és kedvezményekkel élhetnek. Vannak viszont olyan szülők is, akik nem akarnak arra jogosult gyermeküknek kiváltani ilyen igazolást. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés