Átvert nép

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

2019. augusztus 14., 00:102019. augusztus 14., 00:10

[reklam]
Következett egy demokratikusabbnak látszó kormányzás. A feléledő szeku, új nevén hírszerzés mozgásba jött arra az ígéretre, hogy több pénzt kap. A külföld is rábólintott, és következett a Constantinescu-éra. Egymás után zárták be a bányákat – ez lett a bányászjárások fő oka. Látva a nép zúgolódását, a hírszerzők is átpártoltak az Iliescu-csapat mellé, a Nyugat egy kis arany meg kőolaj reményében – hisz ekkor kellett az EU-ba jutásért sok mindent megígérni – megint hatalomra juttatta a szocdemeket.
Aztán jött a Băsescu tíz éve. Ez annyi törvénytelenséggel járt, hogy felsorolni is nehéz lenne. Már a kezdetben egy tettetett színpadi jelenettel, hazugsággal kezdődött minden, hiszen az addigi jelöltet, Theodor Stolojant (ál)betegség ürügyén lemondatták, s a mindenre képes Traian Băsescut tették helyébe. Adrian Năstaset azzal a mondattal tették félre, hogy két kommunista verseng a bársonyszékért. Az embereknek beadták, hogy az egyik kommunistább, mint a másik. Nem nehéz kitalálni, kire voksoltak.
Amikor kiderült, hogy emez is a diktatúra idejéből visszamaradt módszereket alkalmaz, lecserélték volna, ha a Nyugat engedi. Nem hagyta. Egy elvesztett népszavazást addig csűrték-csavarták, megint jogszabályt sértve, amíg vissza nem ültették a volt matrózt a bársonyszékbe. Egy állítólagos pénzügyi krízist kihasználva az emberek bérét csökkentették, de az ő ideje alatt írták alá az együttműködési szerződést az ügyészség és a hírszerzők között. Ilyen még a diktatúra alatt sem létezett!

Aztán következett Iohannis. Egy arrogáns német, aki bár román érzelműnek mondja magát, a nyugati nagyhatalmak kiszolgálója. Van, akinek a fát adta el, másnak az ócska fegyvereit vásárolta meg jó pénzért. A népnek beadták, hogy egy német hozza el számára a jólétet. Nem hozta. Nekünk meg, hogy a magyar jogokat megadja. Nem tette. Az érdekek nem ezt követelték meg tőle.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés