
A kedden megtartott rendkívüli tanácsülésen Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester a testület nevében átadta a Tiszta udvar, rendes ház nevű verseny győztesének, a kovásznai György Ágnesnek a házra kihelyezhető plakettet.
2017. október 12., 00:072017. október 12., 00:07
A kedden megtartott rendkívüli tanácsülésen Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester a testület nevében átadta a Tiszta udvar, rendes ház nevű verseny győztesének, a kovásznai György Ágnesnek a házra kihelyezhető plakettet.
Az ülésen Gyerő József elmondta, hogy a polgármesteri hivatal által meghirdetett versenyre, aminek eredményét már a városnapok alkalmával közölték, idén nagyon kevesen jelentkeztek. A lakóházak kategóriában csak György Ágnes nevezett, akinek otthona minden kritériumnak megfelelt ahhoz, hogy bár egyetlen benevezőként, de az első helyezést és a vele járó 1000 lejes díjat, valamint az Év háza plakettet megkapja.
Tömbházak kategóriában is volt egy benevező lakótársulás, azonban ez tavaly már győzött egy másik tömbházlakással, és mivel a szabályzat kimondja, hogy aki már egyszer benevezett, öt évig nem nevezhet be újra, kizárták őket.
Kádár Gyula RMDSZ-es tanácsos, a Tiszta udvar, rendes ház vetélkedő kezdeményezője elmondta: évekkel ezelőtt, amikor indítványozta a versenyt, azzal a céllal tette, hogy motiválja a kovásznai lakosokat, hogy minél szebb portákkal rukkoljanak elő, hiszen a gondosan és szépen kialakított háztájak nagyban befolyásolják a város általános összképét. A kezdeményező megjegyezte: sajnálja, amiért az ideire ilyen kevesen nevezetek be, de reméli, hogy jövőben, ha nagyobb hírverést adnak a versenynek, akkor többen is kedvet kapnak, hogy az Év háza címre pályázzanak.
Vasilica Enea jegyzőnő megjegyezte, hogy a továbbiakban érdemes lenne olyan díjat is bevezetni, amivel a régi házakat tudnák jutalmazni, hiszen több régi épülete is van Kovásznának, minden bizonnyal a lakók erre is beneveznének.
Gazda István RMDSZ-es tanácsos viccesen hozzátette, hogy szerinte a nagyon elhanyagolt portákat is díjazni kellene, negatívan.
A rendezvény megkoronázásaként Gyerő József és Jeszenovics Róbert Károly átadták az Év háza plakettet György Ágnesnek, aki a verseny győzteseként 1000 lej értékében, célirányosan, a portája rendbetételére vásárolhat kellékeket, eszközöket, amiket a testület megtérít.
György Ágnes a plakett átvételekor köszönetet mondott a városi tanácsnak a díjért, ugyanakkor köszönetét fejezte ki a családtagjainak, akiknek gondoskodása és szorgos munkája hozzájárult ahhoz, hogy megkapja az Év háza díjat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!