
2020. december 09., 11:512020. december 09., 11:51
"A román bíró által használt megnevezés kétségtelenül rasszista. Colțescu magyarázata, amely szerint a megnevezésnek a román nyelvben nincsenek rasszista konnotációi, nem állják meg a helyüket. (...) Bár a román társadalomnak nem volt közvetlen történelmi tapasztalata a rabszolgasággal, a faji megkülönböztetéssel, és sokak számára nem egyértelmű a "fekete" szó rasszista tartalma, ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne rasszista" - nyilatkozta Asztalos Csaba.
Az UEFA kedd éjjeli döntésének értelmében a félbeszakadt mérkőzést szerdán, egy másik bírói gárda vezetésével folytatják, miután a két csapat játékosai nem voltak hajlandók folytatni a játékot Colțescu megnyilvánulását követően.
"A bíró magyarázatai őt minősítik, rávilágítanak arra, hogy nincs tisztában azzal, hogy a "fekete" megnevezés rasszista, főleg az illető rassz tagjai számára, akik a történelem során súlyos diszkriminációnak voltak kitéve, amely részben ma is folytatódik. A "fekete" megnevezés a legdurvább formája a faji felcímkézésnek és stigmatizációnak" - tette hozzá a diszkriminációellenes tanács elnöke.
Asztalos elutasítja Colțescu érveit: "Súlyos dolog, hogy egy bíró ezen a szinten nem ismeri ezeket a szabályokat, tekintettel arra, hogy a FIFA, az UEFA és a FRF évek óta erőteljes kampányt folytat a futballpályákon és stadionokon előforduló diszkrimináció és a rasszizmus ellen, és már számos esetben hozott ilyen jellegű szankciókat. (...) Nincs relevanciája annak, hogy szándékos volt vagy sem a diszkrimináció (és én hiszek a bíró jóindulatában), az említett megnevezés egyszerű használata is diszkriminatív az érintett személyekkel szemben. Nem szabad faji alapon megkülönböztetni a játékosokat. (...) Beszéljen róluk is úgy, mint más játékosokról, ne használjon faji azonosítást. Minden játékos ember" - fejtette ki.
A CNCD elnöke elítéli azon személyeket is, akik védelmükbe vették Colțescut, hozzátéve, hogy a hasonló gesztusok gyakoriak a román labdarúgásban, ahol sok játékos esik a rasszizmus áldozatául.
"Aggodalommal veszem tudomásul, hogy a romániai véleményformálók tagadják a rasszizmus létezését a román futballban. Javaslom, olvassák el az Eric de Oliveira által ebben az évben adott interjút, vagy emlékezzenek a Jászvásáron, egy első ligás meccsen történt rasszista megnyilvánulásokra, illetve Wellington és a Concordia Chiajna esetére, ahol banánhéjakat dobtak a pályára. (...) Nem beszélve a romák és magyarok elleni rasszista megnyilvánulásokról. Még sok dolgunk van ilyen téren, a bíróknak pedig kötelességük a rasszista viselkedés megelőzése és szankcionálása, ismerniük kell ezt a területet. Üdvözlöm és értékelem a Román Labdarúgó Szövetség gyors és határozott reakcióját" - mondta Asztalos Csaba.
(G4Media.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!