Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2018. december 20., 00:112018. december 20., 00:11
Ne áltassuk magunkat. Nem a tömegek, szinte mindig egy elenyésző kisebbség csinálja a történelmet. A tatárjárás egy feltehetően százezres nagyságú mongol hadsereg randalírozását jelentette, és az eredmény? Fél Európa és Ázsia arca megváltozott, az akkori Magyarország lakosságának majdnem felét, talán másfél millió embert veszített el, jöhettek aztán Erdélybe az idegenek bepótolni az űrt, és ma ünnepelni.
Persze, általában a brutális fizikai erő az erőszakos kisebbség egyetlen, ám annál hatékonyabb érve. Mint a Rejtő-regényben, ahol a lezüllött festő megjelenik egy maláj szigetecskén, és bejelenti a szájtáti bennszülötteknek: ő a királyuk. Amelyik kérdő szóra is nyitja száját, kap egy hatalmas pofont, és ezzel jogi alapot nyer a királybeiktatás.
1999-ben egész Románia reszketett, mert Miron Cosma elindult néhány száz, majd néhány ezer bányász élén Bukarest felé, mivel a hatóságok bezárni szándékoztak két régóta veszteséges bányát. És mert nem voltak hajlandók tízezer dollárt fizetni mindegyik bányásznak, „hai la București”. A rendőröknek pedig remegett a gatyájuk, és csak az ortodox pópák közbenjárása, plusz Radu Vasile miniszterelnök bátorsága állította le a hordát. (Úgy látszik, a katonaság csak 200 millió orosz megállítására képes, bányászokéra nem.)
Az orosz disszidens, Szolzsenyicin leírja, hogyan működött a sztálini titkosrendőrség – két ember megragadott valakit a tömegben, és betuszkolt egy autóba. A sok száz járókelő megbabonázna, megbénulva tűrte, soha senki nem méltatlankodott. Párizsban néhány ezer ember szétveri a várost. Hol vannak a csendre vágyó párizsiak? És Budapesten ha tízezer polgár, a szó legmélyebb értelmében polgár kiállana az utcára, megakadályozhatná a momentumos kergéket, hogy megcsúfolják a főváros legszebb helyeit szánkóstól, karácsonyfástól. De nem, mert kezdődik a Való világ, az X- Faktor…
Ahol nincs Antigoné, van Bangóné.
Zubreczky Antal
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!