Amikor a fű sem nő?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2020. október 15., 00:102020. október 15., 00:10

Véges minden egyes élete itt a földön: emberé, állaté, növényé, de maga az élet – örök. Ahol mozgás van, ott jelenvaló az élet. Minden folyik – mondotta az ókori görög bölcs. Élő a forrás, a folyóvíz s a tenger is…

Őszben járva az elmúlásra gondolunk. Igaz, Petőfi csak szendergőnek látta magát a természetet, sőt ki is jelentette: „És valóban ősszel a föld / Csak elalszik, nem hal meg.” Mégis, éppen akinek élet adatik, folyton az élet értelmének a kérdése foglalkoztatja, de megnyugtató válasza még sincsen a sok miértre. Babits Mihály ezt a lehető legegyszerűbben fogalmazta meg: „miért nő a fű, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?”

Persze az emberben nem mindig a tudós vagy a filozófus szólal meg. Esetenként távolságot tartva, mintegy kívülállóként szemléli önmagát, vagy másokkal s a világgal szemben is a homo ludens, a játszó ember nyilvánul meg benne. A tréfa, a játékos vagy ironikus magatartás uralkodik el rajta, ami akár leleményes nyelvi formát is ölthet, s ilyenkor azt a kijelentést is megengedi magának, hogy például hétfőn még a fű sem nő.

Mert ugye a próbára tevő hat nehéz munkanap után néha úgy érzi, hogy nem elég a vasárnap pihenésre, kikapcsolódásra. Esetleg túlzásba vitte a „feltöltődést”, a pohár emelgetését, s emiatt az új hetet képtelen idejében megkezdeni. Ilyenkor szokta kijelenteni emberünk, hogy: hétfőn még a fű sem nő…

Bárkivel megeshet tehát, hogy elheveri a hétfői napot, mert úgymond hasogat a feje, émelygést érez a gyomrában, egyszóval: beteg. Érzi, kezelnie kell magát, ami általában a kutyaharapást szőrivel-elve szerint szokott történni. Érzi, ki kell hevernie a vasárnapot, így pedig olyan heverd el-szerű nap lesz a hétfője.

Nem egyszer hallottam gyermekként magam is a családban a tréfás-évődő megjegyzést a napszámból élő szomszédunkra, hogy aszondja: Simon bá’ ma üli meg Szent Heverdel napját! Az ilyen „ünneplőnek” valóban nem nőtt a fű sem aznap, a gazda viszont annál inkább érezte, hogy hogyan – rohamosan! – nő a fű, mivel a mezei munkálatok, kapálás, aratás, pityókaszedés s a többi nemigen tűrtek – s bizonyára a jelenben sem tűrnek – halasztást…