
Nem kedveznek az idők a közösségi szórakozásnak, de mire Sepsiszentgyörgy határában megépülne a Sárkány Árpád által képviselt befektetői csoport családi kalandparkja, remélhetőleg a járvány már történelem lesz.
2021. január 08., 00:092021. január 08., 00:09
– Egy percig sem mondtunk le a kalandpark megépítéséről, de amiatt vagyunk késésben, hogy a Szemerja–Görgő Közbirtokosságnak nem volt betelekkönyvezve a kalandparknak kinézett, általuk bérbe adandó, legelős terület. Tehát azt először fel kellett mérni, majd telekkönyvezni, ennek során több nehézségbe ütköztek, de már az utolsó 100 méteren vannak – magyarázta a HCR befektetői csoportban részes Sárkány Árpád. – Nem tudunk szerződést kötni velük, amíg a telek jogi helyzete nem tiszta, és nem tudunk pályázni, amíg nem tudjuk bebizonyítani, hogy van egy szerződésünk a területre. A terveket is csak akkor csináltathatjuk meg, amikor a közbirtokosság nevén lesz az egész, 180 hektáros terület, amiből azután még ki kell szakítani a kalandparknak szükséges 12,5 hektárt. Ez hosszas folyamat, de remélhetően nyárig megtörténik.
Ezek után Csákány Lászlót, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnökét is megkerestük, mondaná el, mi történt az elmúlt egy év alatt, mik voltak a befektető által említett nehézségek.
– Mivel a kalandpark területe a várost kiszolgáló napelempark közelében van, itt pedig további fejlesztéseket is tervez a város, az oda vezető útra tulajdonjogot igényelt az önkormányzat, eddig ugyanis csak használati joggal rendelkezett fölötte. Az út a közbirtokosságé volt, de területcserével megoldottuk, hogy a városé legyen, erre viszont rá kellett bólintani a helyi, majd a megyei földosztó bizottságnak. Ráadásul közben felaprózódott a terület, így több külön telekkönyvet kellett készíttetni, és hát... ez a bürokrácia – világosított fel a megkérdezett.
Sárkány azt is elmondta, a korábban már a sajtóban is közzétett tervezett létesítmények meglesznek az új helyszínen is, így az „elvarázsolt tó” a víz alatt kialakított sétánnyal, tanösvény az elsüllyedt világról, valamint a Jégkorszak rajzfilmnek is szentelnek egy helyszínt, és a gyimesihez hasonló, de annál sokkal nagyobb (hosszabb) és több látványossággal kecsegtető nyári bobpályát is megépítik. A látványterveket egy francia tervezőcsoport készítette, amelyik korábban a párizsi Disneylandnek is dolgozott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!