Augusztus 2-a és 10-e között tartják a székelyföldi alkotók második táborát. A helyszín ezúttal a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, és még bőven fogadnak jelentkezőket szűkebb pátriánk minden sarkából.
2024. július 31., 18:062024. július 31., 18:06
A székelyföldi alkotók első táborának Csíkszentsimon adott otthont május elején a Pro Humanity Egyesület szervezésében. A résztvevők akkor többek között egy haranglábat faragtak ki a Szent György Lovagrend ajándéka, egy 50 kilós békeharang számára az ottani Szent László Otthon udvarán.
A második felvonás a csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán zajlik augusztus 2-a és 10-e között a Székelyföld örök csoportosulás égisze alatt. Tamás Olivértől, az egyik szervezőtől megtudtuk, eddig mintegy húszan jelentkeztek, de akár ötven-hatvan faragót is fogadni tudnak díjmentesen.
A közös munka tárgyát ezúttal egy kopjafa képezi, amit Jakabos István fafaragó emlékére készítenek el, illetve avatnak fel Berszán atya, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum alapítója jelenlétében és áldásával. A kezdő vésést Balázs Antal rangidős fafaragó végzi, és a tábor legfiatalabb fafaragója fejezi be az utolsó napon.
A résztvevőknek ugyanakkor gazdag szakmai, kulturális és szabadidős programokban lesz részük. A székelyföldi székelykapu-restaurálási mozgalom elindításáról Magyarosi Imola Piroska és Tamás Olivér, magáról a helyreállításról Damokos Levente beszél, akinek vezetésével a csernátoni régi kapuk állapotát is felmérik. Szőcsné Gazda Enikő a Székelykapu, mint hungarikum címmel tart előadást, de lesz kerekasztal-beszélgetés is a zágoni Mikes-tölgyek és környezetének rendezése mikéntjéről.
Murányi Sándor Olivér és meghívottjai Mikes Kelemen és a száműzetés érzése címmel tartanak Mikes-estet. A kulturális palettát továbbá mozgásművészeti platform, koncert, performansz színesíti, és a hidegségi Forró Gyöngyök hagyományőrző csoport és megcsillogtatja tehetségét.
A kopjafa mellett különféle alkotások is készülnek Mónus Béla, Kövér György, Varga Mihály, Haszmann József irányításával Mikes Kelemen tölgyfáinak – Tamás Olivér útmutatása mellett előzetesen konzervált – ágaiból és egyéb faanyagokból. A résztvevők ellátogatnak Kézdivásárhelyre, Zágonba, a zabolai Mikes-kastélyba, de tánctáborban, táncházban is megfordulnak. A tábort közös tokányolással nyomatékosított kerti parti zárja. Jelentkezni Tamás Olivérnél és Lázár Tibornál lehet a 0757 340 863-as, illetve 0745 379 072-es telefonszámokon, vagy az info@szekelyfoldorok.eu e-mail-címen.
Címlapfotó: Böjte Csaba/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!