Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 08., 00:202021. január 08., 00:20
Nagy a világ! Úgy látom, mégis nehezen talál benne helyet és szerepet az emberfia. No meg az sem jelent számára kis feladatot, hogy helyesen ítélje meg önmagát!
Rendkívüli történelmi helyzetekben persze könnyebb a választás – nem tusakodik sokat az ember példának okáért a „rabok legyünk vagy szabadok?” kérdésfelvetésen – egyértelműbben mutatkozik meg az erény és az erkölcstelenség magatartásban és cselekedetben. Ez utóbbiak megítélése úgyszintén kevésbé okoz fejtörést. Ilyenkor szoktak eljönni – Jókai emlékezetes kifejezésével élve – a lélekcserélő idők. Ilyenkor születnek – hogy ezúttal az árulókra ne vesztegessünk szót! – a hősök, a gáboráronok…
A társadalmi megrázkódtatásoktól és gyökeres politikai fordulatoktól mentes időszakok egyrészt a távlatos tervezést és kiszámítható, szerves építkezést teszik lehetővé. Az odaadó, áldozatos munka és megbízhatóság fontos ismérvei az egyes ember vállalásainak, továbbá a nagy vállalkozásoknak, valamint a közintézményeknek és a közéletnek. Másrészt viszont, látnunk kell azt is, hogy az ilyen békés (?) és csendes (?) időszakok a percembereknek, az ügyeskedőknek, nemkülönben a nagy panamázásoknak, általában a látszatoknak, a társadalmat behálózó szemfényvesztésnek is jó táptalajt biztosítanak.
Az ilyesféle „érákról” elmélkedik Szilágyi István új regényének egyik hőse. Egy ugyancsak békés (?) történelmi időszakról állítja a vármegyei főbíró, hogy az bizony kedvez a jelentéktelennek. „A kicsikkel akkor van a baj, ha megtudják magukról, hogy ők kicsik. Ettől pedig szenvednek. És veszedelmesek lesznek. Olykor még saját magukra nézve is. Ki mondta meg nekik, hogy ők kicsik? (...) Épp most, amikor bátran viselhetnék jelentéktelenségüket. Ehelyett ezek most hírnévre próbálnak vergődni.” (Messze túl a láthatáron)
E rövid elmélkedésből is kitűnik, mennyire pontosan mérte fel s jellemezte a regényhős korának, a Rákóczi-szabadságharcot követő évtizedeknek a kisszerű törekvéseit, illetve törpeembereit, akik megtudván kicsiségüket, mindenáron hírnévre próbáltak, úgymond, vergődni. Holott bátran (!) viselhették volna jelentéktelenségüket…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!