A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete hajléktalan személyek számára nyitott egy szociális központot, amely a Csíki-lakónegyedi éjszakai menhelyhez tartozik ugyan, de szerepe összetettebb.
2022. szeptember 23., 00:232022. szeptember 23., 00:23
Az új létesítményben képzett személyzet áll a hajléktalanok rendelkezésére, próbálnak segíteni abban, hogy az elesett, reményvesztett emberek visszailleszkedjenek a normális társadalomba, esetleg munkát, munkahelyet is találjanak maguknak – ki-ki a saját képességeinek, egészségi állapotának a függvényében. Az említett szervezet nappali szociális központjában a személyzet felméri a hajléktalanok, elesettek érdeklődési körét és hajlamosságát a hasznos tevékenységre, esetenként időszakos vagy állandó munkavállalásra.
A nyitás óta az első foglalkozásokra az éjszakai menhelyről érkeztek hajléktalanok, akikkel a fokozatosság elvén kezdtek dolgozni, többféle szabadidős programot is szerveztek számukra, például kirándulást. Úgy tervezik, hogy szeptember és október folyamán éppen a hajléktalanok együttműködésével, a munkájuk igénybevételével tataroznak, meszelnek, festenek stb. az éjszakai menhely épületében, helyiségeiben.
A Máltai Szeretetszolgálat korábban már 32 személynek segített sikerrel abban, hogy munkahelyet találjanak, a társadalomba visszailleszkedjenek, s úgymond saját lábukon megálljanak. A cél az, hogy az éjszakai menhelyen élőkkel vagy később érkezőkkel is ugyanezt megpróbálják, még ha nem is minden esetben lehetséges ez. A szolgálatnak hat állandó munkatársa van, és általában 15-20 fiatal önkéntes is segíti a humanitárius tevékenységüket, ez esetben a hajléktalanok segítését. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!