A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége megvalósításokról, tervekről és természetesen gondokról is beszámolt a sajtónak.
2019. november 07., 11:482019. november 07., 11:48
A megyei sürgősségi kórház a minisztérium szempontjából az évet 12 millió lejes költségvetéssel indította, ehhez tevődött hozzá a megyei tanács önrésze, így nagyjából 14 millió lejből gazdálkodhattak. A beruházási költségvetés elsődleges célja az lett volna, hogy elkezdjék építeni a stroke-központot (a mágnesesrezonancia-vizsgálat helyéül szolgáló épületet), illetve a belgyógyászat épületét, második célként határozták meg a műszerezés felújítását.
– Időközben közbeszerzési eljárások, illetve a tervezés nehézségei, összetettsége miatt teljesen át kellett csoportosítanunk az építésre, felújításra szánt keretet, és a műszerezettségbe fektettük. Jó hír, hogy a tüdőkórház terve is elkészült, illetve a belgyógyászat tervét a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) a héten remélhetőleg jóváhagyja: megvalósításával korszerű, javarészt 2-3 ágyas, fürdőszobával ellátott kórtermeket biztosítanánk a betegeknek. Szárnybővítésre is sor kerül: például a neurológia osztály szintjén egy szubintenzív szakfelügyeletet, végigkövetést biztosító osztály létrehozását tervezzük, az alagsorban pedig a dialízis lesz, illetve hosszú távon egy angiografot telepítenénk – avatott be a részletekbe András-Nagy Róbert kórházigazgató és dr. Roșu Mátyás orvosigazgató.
A stroke-központ esetében már nem ilyen rózsás a helyzet, ugyanis a hatodik licitet is teljes mértékű érdektelenség övezte.
– Az utolsó három kiírást már meg sem nézte egyetlenegy vállalkozó sem, illetve korábban egy átiratot kaptunk egy cégtől, amelyben a munkálatra szánt összeget kevesellte – panaszolta a kórházigazgató.
Ennek az érdektelenségnek a tükrében kora nyáron a kórházvezetés úgy döntött, a minisztériumtól kapott költségvetést műszerekre költi: több ekográfot vásároltak, felújították a szemészeti műtőt (itt a 2000-es évek közepén volt az utolsó beruházás műszerezettség terén), továbbá olyan eszközöket cseréltek, amik előreláthatóan elromolhattak volna, továbbá orvosi műszerekbe, eszközökbe is befektettek.
Dr. Rosu orvosigazgató elmondta, a legnagyobb vásárlási tétel egy 128 szeletes komputertomográf (CT), amivel az elkövetkezőkben a szívet is vizsgálhatják, de premierként érkezett 2 digitális klasszikus röntgengép is. Új digitális mammográfot, két korszerű ultrahangos készüléket is beszereztek (a nőgyógyászat is kap egyet), a műtőbe is vásároltak egy drága, performáns C-karos gépet, amit az érsebészek, kardiológusok is sikerrel használhatnak.
– Az utolsó röntgengépünk 2003-ban, 16 éve volt felszerelve, így elkelt a korszerűsítés az átcsoportosított összegekből. További jó hír, hogy kórházunkban beindult, működik, lehet előre jegyeztetni az MR-vizsgálatokra a 0771.042.232-es telefonszámon – összegzett dr. Rosu.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!