Beszállnak az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önkéntesei a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséhez kapcsolódó aláírásgyűjtésbe.
2019. november 08., 00:172019. november 08., 00:17
[reklam]
Az EMNP azt tűzte ki célul, hogy ebből legkevesebb ötezret összegyűjt Sepsiszentgyörgyön – jelentette be keddi sajtóértekezletén Kolcza István, a párt sepsiszéki elnöke. Azt mondja: ha már ott vannak, egy közvélemény-kutatásra is kihasználják ezt a lehetőséget.
– Két dolgot szeretnénk megtudni: melyik az a probléma, amit a városlakók szerint a legsürgősebben meg kellene oldani, és melyik párt képviselőit tartanák a legalkalmasabbnak arra, hogy ezt megtegyék – részletezte Kolcza.
Bálint József megyei elnök arra reflektált, hogy a párt képviselői miért nem szavazták meg a helyi tanács ülésén a víz- és csatornadíjak emelésére, illetve a költségvetés végrehajtására vonatkozó határozattervezeteket.
– Ne emeljük addig a vízdíjat, amíg Kézdivásárhelyen valami ivóvízre alig emlékeztető, barna lé folyik a csapokon. Oldjuk meg előbb a problémát, aztán emelhetünk a díjon, ha feltétlen muszáj. Másrészt: az EMNP 22 hónappal ezelőtt benyújtott egy határozattervezetet, amely a közpénzek elköltésének átláthatóságáról szól. Ezt azóta nemhogy nem fogadták el, de még napirendre sem tűzték – ilyen körülmények között nem szavazhatunk meg semmilyen határozatot, ami a büdzséből elköltött pénzre vonatkozik – szögezte le Bálint, aki elmondta azt is: megfontolják, hogy ez ügyben bepereljék a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot a közigazgatási bíróságon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!