Ajándék ló a kézdivásárhelyi közönségnek

Egy blöffel és egy lánybúcsúval kezdték, hol hárman, hol többen voltak, ma pedig már Bonbon-díjas és Karinthy-gyűrűs humoristák. Évente szerveznek humorfesztiválokat és turnékat.

Székely Hírmondó

2019. november 13., 00:112019. november 13., 00:11

– Zavaró-e, hogy titeket mindenki egy produkcióként kezel, nem külön személyenként?

– Bálint Ferenc: Engem egyáltalán nem zavar, de azért örülök, hogy csak ketten vagyunk a csapatban. A 100 tagú cigányzenekarban nehezebb lenne egyéniségnek lenni.

– Tóth Szabolcs: Annyira nem zavaró, hogy amikor egyedül vagyok, akkor is többes számban fogalmazok. A fodrásztól is úgy álltam fel legutóbb, hogy köszönjük szépen a hajvágást, majd még jövünk.

– Ismerteknek és elismerteknek számítotok ebben a szakmában. Milyen mérföldkövei voltak a sikerhez vezető útnak?

BéFé: Számomra az Erdélyi Humorfesztivál kitalálása, a Dumaszínházba való felvétel, valamint a rádiókabaré Karinthy-gyűrűje a mérföldkövek. De nem szoktam elégedetten otthon ülni a kanapén, és nem veregetem büszkén a saját vállam – mindig a következő előadásra, fellépésre, tévéfelvételre koncentrálok. Ha lenne babérom, nem ülnék rajta.

Téesz: Kellett hozzá, hogy elkezdtük szervezni az Erdélyi Humorfesztivált. A következő fordulópontot a Dumaszínházzal való szerződésünk jelentette, majd ez hozta magával a tévés szerepléseket. Ezek mérföldkövek, viszont igazából azt hiszem, a kitartásunknak köszönhetjük, annak, hogy már a kezdetektől igyekszünk minden felkérésnek eleget tenni, és elmegyünk fellépni bárhová, ahová hívnak.

– Miért lesz az ember humorista, miközben építésznek, újságírónak tanul?

BéFé: Mert jó olyat mondani, amivel valakit meg lehet nevettetni. Újságíróként nehezebb dolgom lenne, folyton politikáról kellene beszélnem.

Téesz: Én nem akartam humorista lenni, bele se mertem gondolni, hogy esetleg megpróbáljam ezt a szakmát. Akkora csodálattal néztem vagy hallgattam az akkori humoristákat, hogy fel sem merült, esetleg ez nekem is sikerülhet. Végül Béfé győzött meg, hogy próbáljuk ki. Hát végül összejött, hálásnak kell lennem neki. 

– Merült-e fel már bennetek, hogy abbahagyjátok, és mindenki visszatér a tanult szakmájához?

BéFé: Nem, mert már nagyon megszoktam a humorista szakmával járó kokaint és a prostikat.

Tsz: Én terveztem egyszer egy ikerházat Kolozsváron, és szinte egy évem ment rá, hogy engedélyeztessem a tervet. Szóval bármikor felmerül bennem ez a kérdés, elég, ha visszagondolok arra az adminisztratív hercehurcára, és már meg is van a válasz: nem akarok visszatérni ahhoz.

– Milyen visszajelzéseket kaptok?

BéFé: A taps és nevetés a leggyakoribb, de már olyan is előfordult, hogy valaki beperelt egy poénért.

Téesz: Mivel ez a hetedik turnénk, ebből is látszik, hogy elég jó visszajelzéseket kapunk. Ha rossz visszajelzéseink lennének, már a második turnénkat sem vállaltuk volna be.

– Nem első alkalommal léptek fel Kézdivásárhelyen. Mi az, ami miatt visszatértek? Milyen a közönség?

BéFé: A közönség nagyon kedves, mert eljönnek az előadásainkra, és valljuk be, hogy üres teremnek sokkal nehezebb lenne játszani.

Téesz: Eddig az összes turnénkon számoltunk Kézdivásárhellyel, és nagyon jól tettük, mivel évről évre többen jönnek az előadásunkra. Nekem az egyik kedvenc termem a Vigadóé, nagyon profi a felszereltsége, a személyzete, hangulatos, nagyon barátságos, amihez persze a közönség is hozzájárul.

– Mit vártok el a vigadóbeli fellépéstől? Mit kell tudni a produkcióról?

BéFé: Annyi biztos, hogy valaki kap egy ajándéklovat.

Tsz: Azt várom el, hogy a csilláron is emberek lógjanak. Most már nem emlékszem pontosan, milyen csillárok vannak a teremben, de bízom benne, Lung László Zsolt igazgató úr olyan csillárokat szereltetett be, amelyek elbírnak néhány embert.

– Jövőre is terveztek idejönni?

BéFé: Ez a közönségtől függ: ha idén is kíváncsiak lesznek az előadásunkra, akkor mi jövőben is jövünk. Minden évben új műsorral készülünk, szóval megéri jegyet venni a mostani előadásunkra is.

Téesz: Természetesen jövünk. Eddig még soha nem merült fel, hogy Kézdivásárhelyt kihagyjuk a turnénkból, hülyeség is lenne részünkről. Mint ahogy például Bákót eddig minden évben kihagytuk a turnénkból, de az nem volt hülyeség a részünkről.

Tamás Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust