Ajándék ló a kézdivásárhelyi közönségnek

– Zavaró-e, hogy titeket mindenki egy produkcióként kezel, nem külön személyenként?

– Bálint Ferenc: Engem egyáltalán nem zavar, de azért örülök, hogy csak ketten vagyunk a csapatban. A 100 tagú cigányzenekarban nehezebb lenne egyéniségnek lenni.

– Tóth Szabolcs: Annyira nem zavaró, hogy amikor egyedül vagyok, akkor is többes számban fogalmazok. A fodrásztól is úgy álltam fel legutóbb, hogy köszönjük szépen a hajvágást, majd még jövünk.

– Ismerteknek és elismerteknek számítotok ebben a szakmában. Milyen mérföldkövei voltak a sikerhez vezető útnak?

BéFé: Számomra az Erdélyi Humorfesztivál kitalálása, a Dumaszínházba való felvétel, valamint a rádiókabaré Karinthy-gyűrűje a mérföldkövek. De nem szoktam elégedetten otthon ülni a kanapén, és nem veregetem büszkén a saját vállam – mindig a következő előadásra, fellépésre, tévéfelvételre koncentrálok. Ha lenne babérom, nem ülnék rajta.

Téesz: Kellett hozzá, hogy elkezdtük szervezni az Erdélyi Humorfesztivált. A következő fordulópontot a Dumaszínházzal való szerződésünk jelentette, majd ez hozta magával a tévés szerepléseket. Ezek mérföldkövek, viszont igazából azt hiszem, a kitartásunknak köszönhetjük, annak, hogy már a kezdetektől igyekszünk minden felkérésnek eleget tenni, és elmegyünk fellépni bárhová, ahová hívnak.

– Miért lesz az ember humorista, miközben építésznek, újságírónak tanul?

BéFé: Mert jó olyat mondani, amivel valakit meg lehet nevettetni. Újságíróként nehezebb dolgom lenne, folyton politikáról kellene beszélnem.

Téesz: Én nem akartam humorista lenni, bele se mertem gondolni, hogy esetleg megpróbáljam ezt a szakmát. Akkora csodálattal néztem vagy hallgattam az akkori humoristákat, hogy fel sem merült, esetleg ez nekem is sikerülhet. Végül Béfé győzött meg, hogy próbáljuk ki. Hát végül összejött, hálásnak kell lennem neki. 

– Merült-e fel már bennetek, hogy abbahagyjátok, és mindenki visszatér a tanult szakmájához?

BéFé: Nem, mert már nagyon megszoktam a humorista szakmával járó kokaint és a prostikat.

Tsz: Én terveztem egyszer egy ikerházat Kolozsváron, és szinte egy évem ment rá, hogy engedélyeztessem a tervet. Szóval bármikor felmerül bennem ez a kérdés, elég, ha visszagondolok arra az adminisztratív hercehurcára, és már meg is van a válasz: nem akarok visszatérni ahhoz.

– Milyen visszajelzéseket kaptok?

BéFé: A taps és nevetés a leggyakoribb, de már olyan is előfordult, hogy valaki beperelt egy poénért.

Téesz: Mivel ez a hetedik turnénk, ebből is látszik, hogy elég jó visszajelzéseket kapunk. Ha rossz visszajelzéseink lennének, már a második turnénkat sem vállaltuk volna be.

– Nem első alkalommal léptek fel Kézdivásárhelyen. Mi az, ami miatt visszatértek? Milyen a közönség?

BéFé: A közönség nagyon kedves, mert eljönnek az előadásainkra, és valljuk be, hogy üres teremnek sokkal nehezebb lenne játszani.

Téesz: Eddig az összes turnénkon számoltunk Kézdivásárhellyel, és nagyon jól tettük, mivel évről évre többen jönnek az előadásunkra. Nekem az egyik kedvenc termem a Vigadóé, nagyon profi a felszereltsége, a személyzete, hangulatos, nagyon barátságos, amihez persze a közönség is hozzájárul.

– Mit vártok el a vigadóbeli fellépéstől? Mit kell tudni a produkcióról?

BéFé: Annyi biztos, hogy valaki kap egy ajándéklovat.

Tsz: Azt várom el, hogy a csilláron is emberek lógjanak. Most már nem emlékszem pontosan, milyen csillárok vannak a teremben, de bízom benne, Lung László Zsolt igazgató úr olyan csillárokat szereltetett be, amelyek elbírnak néhány embert.

– Jövőre is terveztek idejönni?

BéFé: Ez a közönségtől függ: ha idén is kíváncsiak lesznek az előadásunkra, akkor mi jövőben is jövünk. Minden évben új műsorral készülünk, szóval megéri jegyet venni a mostani előadásunkra is.

Téesz: Természetesen jövünk. Eddig még soha nem merült fel, hogy Kézdivásárhelyt kihagyjuk a turnénkból, hülyeség is lenne részünkről. Mint ahogy például Bákót eddig minden évben kihagytuk a turnénkból, de az nem volt hülyeség a részünkről.

Tamás Réka