Székelyföldön is felütötte fejét a kábítószer-fogyasztás, és főleg a serdülőkorban lévők között terjed – döbbentett rá Simó Irma, Csíksomlyón élő klinikai pszichológus, mentálhigiéniás szakember, művészetterapeuta.
2019. november 04., 00:172019. november 04., 00:17
A 14 esztendeje telefonos lelkisegély-szolgálatot is működtető Áradat Egyesület elnöke a kábítószer-fogyasztókkal folytatott beszélgetéseiből leszűrt tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, és vonta le belőlük a fiataljainkra leselkedő veszélyek elhárításához nélkülözhetetlen következtetéseket. Ezek legfontosabbika a különböző szerek használatának a megelőzésére, és ezáltal a tőlük való függőség kialakulásának a megakadályozására vonatkozik. Ehhez azonban elengedhetetlen a gyerekeinkre, unokáinkra való fokozott, de nem tolakodó, hanem megértő odafigyelés, ami viszont csak kölcsönös bizalom esetén érlelhet eredményeket.
Legveszélyeztetettebb réteg a 13–25 év közötti korosztály, mert a tudatmódosító szerekhez való menekülés összefügg az önazonosság-kereséssel. Ebben a korban tevődnek fel ugyanis hangsúlyosan a ki vagyok, miért vagyok, merre tartok és ezekhez hasonló kérdések, amelyek válaszra várnak, és nem mindegy, hogy azt hol keresik. A lányokra pedig bulikon, illetve más szórakozóhelyeken való csoportos együttlétek alkalmából fokozott veszély leselkedik, mert olyan színtelen, íztelen, szagtalan szereket csempészhetnek a poharukba, amelyek hatására kiszolgáltatottá válnak. És a történtekből semmire sem fognak emlékezni, de idővel kábítószerfüggővé válnak.
Az érintettek leginkább addig költenek kábítószerekre, amíg ezt a szülők költségén megtehetik. Éppen ezért a vakációkban munkalehetőséget kell nekik teremteni, hogy érezzék a pénz megkeresésének súlyát, mert így jobban oda fognak majd figyelni, hogy azt mire fordítják. Ugyanakkor hagyni kell, hogy a jövedelmükkel szabadon rendelkezzenek, mert így lassacskán kialakul bennük az ésszerű költekezéshez szükséges gyakorlati érzék és felelősségtudat.
Kiderült továbbá, hogy már követni sem lehet a naponta megjelenő, újabb kémiai ajzószereket, így sok esetben egyéniség- és egészségromboló hatásuk sem ismert. Ráadásul annyira olcsóvá váltak, hogy gyakorlatilag bárki megveheti. Éppen ezért, a baj megelőzése végett fokozott figyelmet kell szentelnünk veszélyeztetett korú hozzátartozóink viselkedésére, az étvágytalanság, közömbösség, lelassult beszéd ugyanis a kábítószer-fogyasztás következménye lehet. És jó, ha tudjuk, hogy ebben az esetben eredmény kizárólag a velük folytatott beszélgetés fogalmi és képi eszköztárának a megválogatásával érhető el. Csak akkor fognak ugyanis megnyílni, és hozzánk közeledni, ha általuk is könnyedén érthető nyelvezeten szólítjuk meg őket. Jelét kell adnunk, hogy tudjuk és értjük, mit jelent módosított tudatállapotban lenni, és nem ítélkezni vagy büntetni akarunk, hanem segíteni. Rá kell vezetni őket, hogy a kábítószer hatása által kiváltott belső élményeket számtalan, az egészséget nem károsító módon is elérhetik, például sporttal, tanulással és zenehallgatással. Ugyanakkor mindezt úgy kell tennünk, hogy érezzék, náluk van a döntés joga és felelőssége, mi csak felvillantjuk előttük a lehetőségeket.
*****
Az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság és az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület szervezésében ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében dr. Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns tart előadást Szerhasználat, függőség, felépülés címmel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!