
Szombaton, augusztus 19-én 12 órától rövid istentisztelettel kezdődött Szörcsén az őszi hálaadás nap, amit harmadik éve szervez a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma a szinte 600 lelket számláló faluban. A rendezvényen begyűlt adományokat a templom javítására fordítják.
2017. augusztus 21., 00:272017. augusztus 21., 00:27
Szombaton, augusztus 19-én 12 órától rövid istentisztelettel kezdődött Szörcsén az őszi hálaadás nap, amit harmadik éve szervez a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma a szinte 600 lelket számláló faluban. A rendezvényen begyűlt adományokat a templom javítására fordítják.
A helybéli lelkész által tartott istentisztelet után vetélkedőkre került sor külön a gyerekeknek és külön a felnőtteknek. Traktorhúzó-versenyben mérhették össze az erejüket a bátor jelentkezők, majd óriáskerék-emelés és sörivó-verseny következett. Ez alatt a gyerekek Király Klaudia és Biró Judit fiatalok vezetésével játékban, majd kötélhúzásban, zsákban ugrálásban és íjászatban próbálhatták ki ügyességüket. A vetélkedők után meglepetésként a csernátoni Pántlika néptánccsoport mezőségi és Küküllő-menti táncát tapsolták meg a jelenlevők, majd Szász Lehel és Szakács Loránd szörcsei és székelytamásfalvi fiatalok első fellépését ünnepelhette a közönség. Tombolahúzás után a csíkszeredai Fortuna és Insect együttesek koncertje, majd ezután a kovásznai Pince band által szolgáltatott utcabál zárta a rendezvényt.
Biró Erika
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!