Adina Văleant választotta Ursula Von der Leyen, övé lehet a közlekedési tárca

A két megnevezett  jelölt közül Adina Văleant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót az új brüsszeli testületben - közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.

Székely Hírmondó

2019. november 07., 08:492019. november 07., 08:49

Bár erre nem tértek ki a tájékoztatásban, ez azt jelenti, hogy a magyar Várhelyi Olivér kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát, amelyet eredetileg is elődjének, az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságában elutasított Trócsányi Lászlónak kínáltak fel.

A hétfőn hivatalba lépett új bukaresti kormány két - egy férfi és egy női - jelöltet nevezett meg, Adina Văleant és Siegfried Mureșant, miután az EP-ben a magyar és a francia mellett az első román választottat is elutasították.

A szóvivő elmondta, hogy mindkét jelölt formális interjún vett részt a nap folyamán, és mindketten "jól teljesítettek".

A megválasztott elnök nemi kiegyensúlyozottságra törekedett a csapatában, és szakértők szerint ez feltehetőleg fontos szerepet játszott a döntésében, különösképp az után, hogy az EP szociáldemokrata frakciója közölte: kizárólag a női jelöltet támogatnák.

Az 51 éves Adina Vălean tapasztalt politikusnak számít, jelenleg az ipari és energiaügyi EP-bizottságot vezeti.

Így már megkezdődhetne az európai parlamenti jóváhagyási folyamat, a helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy von der Leyen szerdán hivatalos felkérést küldött a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjének, azt kérve, hogy nevezzen meg jelöltet, ugyanis ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem lesz tartható.

A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust