Ácika néni a rengetegben

A muhi csata utáni 776. esztendőben, Bécs városától 585 mérföldre napkeletre, a tengerszinttől harmadmérföld magasan, félénk májusi napsütésben, de Bronz Béla árnyékában, szóval itt és most, Szengyörgyön Ácika néni lekecmergett a távolsági buszról, és elindult jobbra, ahogy a drága keresztlánya mondta a telefonba, csak jobbra, ángyó (mert ángyója is volt), oszt meglátja a blokkomat, mer’ mindenféle színre mázoltak a balkonok. Elégedetten csodálta körbe-körbe a csonkokat, amik valamikor fák voltak (ej, ha megboldogult urának ilyen druzsbája lett volna), átsuvadt néhány autó között a járdán, aztán amikor már nem volt hely, lelépett az útra.

Korát meghazudtoló ügyességgel kikerült néhány tócsát, átlépte a kisebb gödröket, gondosan tipegett, hogy bokán felül ne legyen lucskos. Már az utolsó akadályokat vette a járdára visszajövet, amikor megijedt egy csaholó kutyától – mindig félt a kutyáktól –, megpördülni készült, de megbicsaklott, és máris egy–null volt a gravitáció javára. Ám város az város, rögvest ott termett egy Jószándékú Városlakó, aki felvigye a sürgősségre, a szemfüles Taxis személyében. Az csettintett, amikor hallotta, hogy a néni nem ismeri Szengyörgyöt, és az Állomás–Régi Szemerja–vártemplom–Kaufland útvonalon oda is röppentette, mint a gondolat. Ott a Nagytekintélyű Doktor urat hívták, az megnézte, leukoplasztot biggyesztett a térdére, és behívta délutánra a magánrendelőjébe – de ne késsen! A néni habogni készült, de rászóltak, örvendjen, hogy ilyen nagy ember szóba áll vele. Ácika néni erre, mint a csudamódra jóból rossz törpévé átvedlett Csipike, mintha megkergült volna, hogy ő megy a Hivatalba. És úgy lőn.

A Hivatalban forróság volt, mint a szaunában. Nem a napirend végett, azt félretették, mert Z. tanácsos úr (ex AP, ex BP, ex CP, ex DP, pillanatnyilag teljesen független) behozott a terembe egy címert, felvilágosította a társaságot, hogy az a kelet-európaiaké, hogy gebedjenek meg a nyugatiak, ősi jelkép, amit elfelejtettek, de most már tudjuk. Lett nagy csetepaté, alig hallották a dörömbölést a Hivatalos Ajtón.

– Ki az, hogy nem hagyják az embert dolgozni, kérdezték felháborodottan. – Valami vénasszony, hogy milyen az utca, és miért fizette a biztosítást. – Intézkedjenek, itt folyik a munka!

Intézkedtek. Csendháborításért példásan megbüntették.