A zendülőkre emlékeztek

Gyertyagyújtással és egy szál virággal emlékeztek meg péntek délután Sepsiszentgyörgyön a volt politikai foglyok a kollektivizálás-ellenes mozgalomban elhurcolt családokról, háromszéki gazdákról.

Bús Ildikó

2019. szeptember 16., 00:052019. szeptember 16., 00:05

A Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) Kovászna Megyei Szervezete Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parki kopjafánál rótta le tiszteletét azok előtt, akik az 1950-es őszi, kollektivizálás-ellenes zendüléseken részt vettek, és ennek áldozataivá váltak. Az eseményen mindössze tizenöten jelentek meg, egykori politikai foglyok és hozzátartozóik. Török József, a VPSZV megyei elnöke nehezményezte a fiatalok távolmaradását. Kiemelte: fontos lenne ápolni azon elődöknek az emlékét, akik beírták magukat Háromszék történelmébe bátor kiállásukkal.


Beszédében felelevenítette az 1950-es éveket, a kollektivizálás kezdetét, melybe az elején a gazdák egy része önként kapcsolódott be, ugyanis azt gondolták, akár jó is lehet az egyesítés. A Szovjetunióból hazatérő hadifoglyok azonban jelezték a kollektivizálás negatív hatásait, amelyeket megtapasztaltak, így az önként beiratkozott gazdák rövidesen kérték, hogy töröljék őket a jegyzékből. Ez azonban nem történt meg, így kényszeríteni kezdték a gazdákat, hogy beadják saját földjeiket, terményeiket az úgynevezett közösbe. Ez ellenállást váltott ki országszerte, így Háromszéken is, ahol elsőként 1950 májusában Kilyénben tiltakoztak a kollektivizálás ellen.


Török József László Márton történész Kollektivizálás-ellenes megmozdulások Háromszék megyében című tanulmánykötetéből olvasott fel részleteket az árkosi lakossági ellenállásról, családok visszaemlékezéseiből. Ezt követően egy-egy szál virágot és gyertyákat helyeztek el az Erzsébet parki kopjafánál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés