A tudás és a tudatlanság hatalma

A tudás – vagy mondjuk mai nyelvezettel: az információ – hatalom, akárcsak a pénz. Aki informált, kétszer annyit ér, aki pedig félreinformált, kétszeresen könnyű játékszer a tudó kezében. Amikor az európai hatalmak egymás elpusztításával voltak elfoglalva Waterloonál (nem volt mobiltelefon és brékingnyúz), a Rothschild bankárdinasztia megbízottja jelen volt, mint megfigyelő (ahogy annakidején Brâncoveanu vajda az orosz–török háborúban, a pénzzel a zsebében, készen arra, hogy a győztest üdvözölje, és mellé álljon), szóval hamarabb értesítették Nathan Rothschildot Napóleon vesztéről, mint a közvéleményt.

A nagy bankár megjelent a londoni tőzsdén, és kezdte eladni az angol államkötvényeket, amiből mindenki azt értette, hogy Anglia háborút veszített. Eszeveszetten próbálták eladni potom áron a saját értékpapírjaikat, amelyeket Rothschild emberei szépen felvásároltak, mielőtt az igazság kiderült volna. Kastélyok, műkincsek vándoroltak át a jól informáltak zsebébe, a maflák lőhették magukat főbe.

A rendszerváltáskor a félretájékoztatás fő eszközének az állami televízió bizonyult, amelynek birtokában a volt pártvezetők és szekusok egy csoportja elérte, hogy nem a dutyiba került, hanem a nép megmentőjeként tetszeleghetett, mert ugye ők vezették a „terroristák” elleni harcot. Amire fény derült az igazságra, már a kezükben volt gazdaság, hatalom, sajtó és a páncélnál keményebb képviselői immunitás.

Hogy milyen borzasztó hatása van a tudáshamisításnak? A nagy „ünnepi” tévéműsor gondoskodott, hogy felelevenítse az átkos időket. Egy Sergiu Nicolaescu-filmben (újra)láthattuk a száz évvel ezelőtti események hivatalos változatát: szenilis, kegyetlen magyar arisztokrata, idióta németek, hollywoodi szuperhős, emberségtől szétrobbanó „felszabadítók”. Egy egész nemzedék fiatal nőtt fel ilyen agyalágyultságokon.

Mit lehet tenni az elbutítás ellen? A csendes ellenállás legegyszerűbb formája továbbadni az igazságot apáról fiúra, lányra. Mint ahogy gyerekkoromban is a történelmet azoknak a szájából tanultam, akik átélték, és akkor mind lódíthattak nekem az iskolában. És a primitív ateista nevelésnél hatásosabb volt az otthoni kedves szó: fiam, csak a ló esik neki az ételnek, úgy, hogy előbb meg nem köszöni.