
Jövő év januárjától léphet érvénybe az új oltástörvény-tervezet, amelyet múlt héten fogadott el a román kormány. Eszerint kötelező az oltás elsősorban a gyermekek számára, visszautasításuk esetén kíméletlen ellenlépésekre számíthat a szülő.
2017. augusztus 21., 00:292017. augusztus 21., 00:29
Jövő év januárjától léphet érvénybe az új oltástörvény-tervezet, amelyet múlt héten fogadott el a román kormány. Eszerint kötelező az oltás elsősorban a gyermekek számára, visszautasításuk esetén kíméletlen ellenlépésekre számíthat a szülő.
A nagy gócpontokból Románia-szerte elterjedt, sőt már a határainkon túl is elburjánzó kanyarójárvány kapcsán lépett a Tudose-kormány, az új oltástörvény szigorát üdvözlik a helyi közegészségügyi igazgatóságok és a gyermekeiket féltő szülők, míg mások személyi jogaik megsértése miatt tiltakoznak a tervezet ellen. A gyerekeknek torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, kanyaró, rózsahimlő, mumpsz és B-típusú hepatitisz elleni oltásokkal kell rendelkezniük, közösségbe is csak úgy lehet beíratni őket, ha ezen oltások beadását a háziorvos igazolja, vagy esetleg bizonyítja, hogy egészségügyi ellenjavallatai vannak. Az esetleges mellékhatásokért az állam felelősséget vállal, a kezelést is biztosítja, amennyiben azok bizonyíthatóan összefüggésben vannak a vakcinákkal. Ha a szülő (vagy gyám) mégis megtagadná, hogy gyermekeit beoltassa, nem viheti őket közösségbe. Első lépésben a megyei oltási bizottságok próbálják meggyőzni a szülőt, de ha az hajthatatlannak bizonyul, a gyermekjogok megtagadásáért és rossz bánásmódért már a gyermekjogvédelmi hatóság, esetleg a törvényszék elé is kerülhet az ügy.
Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője túl szigorúnak találja a törvénytervezetben meghatározott büntetéseket.
–Túlzásnak tartom, hogy elvegyék a gyermekét a szülőtől, mert az megtagadja az oltások beadatását, de mindenképpen szükséges a fokozott szigor, hiszen a világhálón egy felelőtlen és ellenőrizetlen forrásokból származó riogatás folyik. Azt viszont helyeslem, ha a beoltatlan gyermeket nem vihetik közösségbe – mondta Ágoston, aki szerint a megye relatív jó átoltottságát bizonyítja, hogy ide a kanyarójárvány is nagy késéssel érkezett meg, a lefedettség 79,8 százalékos (a kívánatos az 95% lenne).
A közegészségügyi igazgatóságnak jelenleg három hónapos készlete van RRO vakcinából, folyik az elmaradt oltások beütemezése, illetve a 9–11 hónapos gyermekek pótlólagos oltása a járványra való tekintettel, kiemelten Sepsiszentgyörgy, Bodzaforduló, Hidvég, Előpatak, Zágon, Zabola, Kőröspatak helységekben, ahol az oltási lefedettség 65–95% között mozog.
Év eleje óta a megyében 45 megerősített kanyarós esetet regisztráltak. Egyik gócpont Árapatak–Hete, innen 19 beteget, másik Kovászna, innen 13-at tartanak nyilván, 1–1 eset fordult elő más helységekben (Szitabodzán, Torján, Barátoson, Baróton, Előpatakon stb.).
Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy továbbra is hiány van diftéria, tetanusz, B-hepatitisz elleni oltásokból.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!