
A szerdai szakbizottsági meghallgatás során többek között arról is kérdezték Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter-jelöltet, hogy mikor nyithatnak ki újra az iskolák és óvodák.
2020. december 23., 13:262020. december 23., 13:26
A nemzeti liberálisok által az oktatási tárca élére javasolt Cîmpeanu válaszában kifejtette: "Mindannyian azt szeretnénk, hogy az iskola minél előbb újraindulhasson hagyományos formában, és erre sor is fog kerülni, amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi. Tudjuk, hogy mennyire nehéz megszervezni az online oktatást, főleg az óvodások és a kisiskolások esetében. Nem egyszerű gimnáziumi és középiskolai szinten sem" - idézte a miniszterjelöltet az Edupedu.ro oktatási portál.
"A végleges válaszom: amint a járványhelyzet lehetővé teszi. Nincsenek járványügyi kompetenciáink, viszont maximális figyelmet szentelünk ennek a kérdésnek, a prioritási sorrend a következő: korai nevelés (óvodák), elemi osztályok, gimnáziumi osztályok, líceumi osztályok, egyetemi oktatás" - mondta Cîmpeanu.
Hozzátette, hogy az egyetemi oktatásban is nagy nehézséget okoz az órák online megtartása, annak ellenére, hogy az kurzusok és a gyakorlati órák struktúrája nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé.
Cîmpenu kitért az ösztöndíjak növelésének kérdésére is.
"Üdvözlöm a kormány egyik friss döntését, amellyel meghatározta a diákoknak járó ösztöndíj minimális értékét. Ezeknek az 530 millió lejt kitevő ösztöndíjaknak szerepelniük kell a 2021-es költségvetésben. Eddig évi 270 milliót szántak erre a célra, vagyis 30 millió lejt havonta, ami 3 millió diákra lebontva havi 10 lejt jelentett. Az államnak a helyi hatóságokon keresztül kell finanszíroznia ezeket a kiadásokat" - nyilatkozta az oktatási tárca várományosa.
Sorin Cîmpeanu jelölését - 20 igen, 13 nem és 2 tartózkodás mellett - pozitívan véleményezte a bizottság,
Nincsenek még jóváhagyva a kerettantervek a líceumi osztályokra, és a tankönyvekre sem írták ki a közbeszerzési eljárást, emiatt "kevés a valószínűsége", hogy a 9. osztályos diákoknak legyen tankönyvük a következő iskolai évben - jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu.
Mandátumának átvételekor elmondta, a középiskolai osztályok esetében még közvitán vannak a kerettervek, és majd jóvá kell hagyni azokat.
Arra a kérdésre, hogy szerinte van-e lehetőség a differenciált érettségi vizsga megszervezésére, a miniszter azt válaszolta, hogy a "differenciált érettségire abszolút szükség van", és nagy odafigyeléssel kell megvizsgálni ezt a tervet.
Az oktatási intézmények digitalizálása kapcsán Sorin Cîmpeanu kifejtette, ezt sürgősen meg kell valósítani a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős szaktárcával, a fejlesztési minisztériummal és a helyi hatóságokkal együttműködve.
A miniszter azt is elmondta, szeretné, hogy mandátuma alatt fokozatosan emeljék az oktatás költségvetését ahhoz, hogy mandátuma végén az elérje a bruttó hazai termék (GDP) 6%-át.
(Edupedu.ro/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!