
Bálint József elmondta, a szeptember 5-i tárgyaláson a tanúk meghallgatása lett volna soron, és egy kivételével mindenki megjelent, de végül nem került rá sor, mert a per iratai nem kerültek vissza a sepsiszentgyörgyi bíróságra a brassói táblabíróságtól. Az EMNP megyei elnöke azt is közölte, hogy időközben a megyei tanfelügyelőség is kérte a perbe való belépését a helyi tanács oldalán, és ezt a bíróság el is fogadta. Az ügy tárgyalása október 20-án folytatódik.
2017. szeptember 07., 00:192017. szeptember 07., 00:19
A Kovászna megyei törvényszéken elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola ügyének alapfokú tárgyalása, számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke.
Bálint József elmondta, a szeptember 5-i tárgyaláson a tanúk meghallgatása lett volna soron, és egy kivételével mindenki megjelent, de végül nem került rá sor, mert a per iratai nem kerültek vissza a sepsiszentgyörgyi bíróságra a brassói táblabíróságtól. Az EMNP megyei elnöke azt is közölte, hogy időközben a megyei tanfelügyelőség is kérte a perbe való belépését a helyi tanács oldalán, és ezt a bíróság el is fogadta. Az ügy tárgyalása október 20-án folytatódik.
– Bármint nézzük is, az RMDSZ-vezette sepsiszentgyörgyi tanács éppen bezárt egy magyar iskolát – ismételte meg Bálint, aki felelevenítette, hogy bíróságon próbálták megakadályozni „ezt a gazságot”, de nem sikerült, az első tárgyalást szeptember 5-én már meg is volt. Külön eljárásban próbálták elérni azt, hogy a per lezárásáig függesszék fel a vonatkozó határozatot. Alapfokon vesztettek, a brassói fellebbezésükben szeptember 21-re tűztek ki tárgyalási fordulót.
– A brassói táblabíróság, még Romániában is szokatlan módon, arról fog dönteni szeptember 21-én, hogy miként kellett volna kezdeni az iskolát szeptember 1-jén – részletezte Bálint József. Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség is belépett a perbe a városi tanács oldalán, mert – mint mondta – Kiss Imre jelenlegi főtanfelügyelő érdemei közé sorolható, hogy amíg a Kós Károly Iskolaközpont igazgatója volt, megpróbált tenni az intézményért, átszervezte, új osztályokat indított. Igaz, „erősen mérsékelt sikerrel”, hisz igazgatása alatt több mint 40 százalékkal csökkent a beiskolázott gyerekek száma, olyan körülmények között, hogy a vállalkozók „kapva kapnak” minden szakemberen, aki ott végzett.
Bálint szerint abból is látszik, hogy „ki melyik oldalon áll”, hogy ki milyen tanúkat hívott. Míg az EMNP-nek az iskola volt tanárai, diákjai, szülői bizottsági tagjai a tanúik, akik „belülről ismerik” a helyzetet, a városi tanács az iskolahálózat „főhóhérát”, Keresztély Irma volt főtanfelügyelőt kérte be tanúnak, „aki 30 ezer lejt kaszált azzal a statisztikával, amely tanulmány néven az átszervezés alapjául szolgált” és Kiss Imrét, aki „büszkén lépdel elődje nyomában”.
Ott vagyunk, mint a középkorban, ahol lefejezték a rossz hírt hozó hírnököt – reagált megkeresésünkre Keresztély Irma.
– Mi, két egyetemi tanárral, elvégeztünk egy tanulmányt, amelyben feltártuk a fogyó gyereklétszám következményeit. Nem tehettünk hozzá egy-két nullást csak azért, hogy némely politikusnak tessék. Megfogalmaztunk négy javaslatot, ebből egyiket elfogadta a tanács – összegezte Keresztély Irma.
Kiss Imre főtanfelügyelő leszögezte: fontos, hogy megjelenjen a tanfelügyelőség álláspontja, hisz az intézménynek semmilyen hatásköre nincs arra, hogy meghatározza, hogy hol milyen iskola legyen, ez a városi tanács kizárólagos jogköre. A tanfelügyelőségnek az a kötelessége, hogy beiskolázást adjon azokra az intézményekre, amelyekről döntést hozott a helyi tanács. A főtanfelügyelő felhívta a figyelmet arra, hogy a Kós Károly-iskola osztályai, szakjai tovább élnek a Puskás Tivadar Líceumban.
Kiss Edit, Erdély András
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!