
Alig pár nap választja el a várost első saját ifjúsági fesztiváljának, a Sepsi Tabakónak a berobbanásától, és a programkínálat alapján nem árt szabaddá tenni szeptember első három napját, annyi jó program ígérkezik, és nemcsak a tizen- meg huszonéveseknek.
2022. augusztus 30., 00:012022. augusztus 30., 00:01
Bár a fiatalok szervezik a fesztivált, úgy kombinálták a programokat, hogy azokban a kamaszok, a fiatal családosok, de még az örökifjak is megtalálják az érdekességet. Mint azt már korábban ismertettük, a dohánygyár-fesztiválnak három „műszakja” lesz, az elsőben főleg szakmai programok, a délutániban és estiben főleg koncertek szerepelnek a műsorrendben. 10-től 20 óráig pedig a sétányokon rengeteg műhelyben lehet alkotni (természetes kencéket, 3-D-s nyomtatóval nyomtatott játékokat, stop motion videót, ékszereket, festett bútort), valamint a gyermekfoglalkozások is egész naposak lesznek. Lesz örömüzem, ahol a Művészeti és Népiskola oktatóival és tanítványaival zenélni lehet, és „Futószalag”, ahol a Sepsi Sic, a Fitness Tribe is meghívott lesz, de állandó jelleggel lehet slackline-t, teqballt gyakorolni, csocsózni. A „Művésztelepen” a Magma Kiállítótér vezetői szerveznek foglalkozásokat, vélhetően az „üzemszünet” szekció is nagyon keresett lesz, ahol borbár, kávézó, felolvasószínház, olvasó- és társasjátéksarok fog működni. Tibi Atya magvas gondolatait is megvitathatják személyesen vele és Mister Originality Csabika helyi influenszer is beáll nézői közé. Mindezekről Sípos Dóra programigazgató mesélt lapunknak, aki a Vibe Fesztivál szervezőcsapatának állandó tagjaként hozta haza tapasztalatát Szentgyörgyre.
A Mathias Corvinum Collegium (MCC) által szervezett szakmai programok nemcsak a fiataloknak szólnak, bár kitalálóik célja elsődlegesen az volt, hogy hozzásegítsék a tizen- és huszonéveseket ahhoz, hogy önmagukat is jobban megismervén a világban is jobban tájékozódjanak, megtalálják a helyüket – mondta Gödri Csilla, a szakmai programok koordinátora. Hogy csak néhány példát hozzunk fel, a Cambridge-i Egyetemen is oktató Calum T. M. Nicholsontól is a közösségi hálóról hallhatnak előadást, ezúttal történelmi kontextusban, Stephen Sholl az építészet identitásteremtő szerepéről beszél, a Folka.ro csoport tagjai pedig arról, hogyan lehet a hagyományokat továbbvinni az építészetben egy modern, fenntartható irányba. A VállalkoZónában fiatal cégvezetők adják át tapasztalataikat és bemutatkozik az OSK vezetősége, illetve a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente ultrakerékpáros is.
A koncerteket illetően is van adu ásza a Tabakónak, mert az Irie Maffia és a Punnany Massif még nem szerepelt az idén Erdélyben, a Carson Coma népszerűségét pedig nem koptatja gyakori fellépésük sem, sőt!
150 fős kemény mag, 250 önkéntes dolgozik azon, hogy minden a papírforma szerint alakuljon, és a Tabakó olyan fesztivál legyen, amelyet évről évre újra és újra érdemes megrendezni, amelyet várnak és számon tartanak Erdély-szerte a gyarapodó fesztiválkínálatban is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!