A színház csak ürügy

A Román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával egy összetett színháznevelési projektet hozott létre a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A tapasztaltakat színházi előadás formájában mutatják be.

2017. május 16., 00:082017. május 16., 00:08

A Román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával egy összetett színháznevelési projektet hozott létre a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A tapasztaltakat színházi előadás formájában mutatják be.

Március és április folyamán két táborban 37 középiskolás fiatal, Fazakas Misi rendező és drámatanár, valamint Mucha Oszkár színész–drámatanár vezetésével, „a színház csak ürügy” gondolatiságra felépített színházi gyakorlatok és drámapedagógiai játékok által személyiségfejlesztő és önismereti műhelyfoglalkozásokon vett részt.


A színháznevelési gyakorlatok, játékok és a beszélgetések során sok szó esett a fiatalokat érintő társadalmi és szociális gondokról, mint a jövőkép-nélküliség, a családon belüli erőszak, a magány, az egyre nagyobb szakadék a szülők és felnőttek között, a kommunikációs és párkapcsolati nehézségek, a másság felvállalása és a társadalomnak való megfelelés, valamint a személyes félelmekről és traumákról is. A középiskolás fiatalok megosztották a saját, személyes történeteiket, amelyeket nemcsak a foglalkozásokon dolgoztak fel, hanem a társulat által létrehozott fórumszínházi projektben is, amelynek munkacíme: #Tükör.


Az így létrejövő dokumentarista színházi eseményt május 13. – június 11. között 11 romániai településen (Sepsiszentgyörgy, Arad, Temesvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Kolozsvár, Brassó, Jászvásár, Galați, Brăila és Bukarest) mutatja be a csapat. Mivel színházi–nevelési programról van szó, ezért az Osonóval partnerséget kötött, a fent említett városok középiskoláinak diákjai láthatják az előadást, majd a projekt részeként részt vehetnek az azt feldolgozó interaktív beszélgetésen és színház-pedagógiai műhelyfoglalkozáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés