
Rosszul döntöttek, akik a szombati eső miatt nem mentek ki vasárnap Benedekmezőre, az örökbe fogadó családok találkozójára, mert gyönyörű idő, jó hangulat, ajándékok és finom falatok vártak a résztvevőkre.
2017. május 29., 00:322017. május 29., 00:32
Rosszul döntöttek, akik a szombati eső miatt nem mentek ki vasárnap Benedekmezőre, az örökbe fogadó családok találkozójára, mert gyönyörű idő, jó hangulat, ajándékok és finom falatok vártak a résztvevőkre.
A jó embereket Isten is szereti: tizenkettedik éve, hogy minden évben megszervezzük ezt a találkozót és akármilyen idő volt az előtte és utána lévő napokon, az örökbe fogadó családok napján mindig ragyogott a nap – adott magyarázatot a jelenségre Clementina Trofin. A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság szakembere, a találkozót szervező Pro Adopt Egyesület mindenes-önkéntese a rá jellemző lelkesedéssel ecsetelte a nap fontosságát.
– Örvendek, hogy újra itt vannak azok, akik nyitott szívvel vállalták azt, hogy magukhoz szorítnak egy árva lelket, akit szülei elhagytak. Azt gondolom, ezekben a családokban semmivel sem alacsonyabb a „boldogsági szint”, mint az ún. „normális” családokban, sőt. Az örökbefogadás ugyanis kizárólag a gyermekek iránti határtalan szeretet nyomán jöhet létre – mondta.
Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója úgy véli: a gyereknek az az igazán fontos, aki mellette van, aki a kezét fogja, aki a keblére öleli.
– A család szeretetet jelent és nem DNS-t. A gyereknek nem az számít, hogy ki a vér szerinti anyja, hanem az, aki naponta szeretettel veszi körbe. Hiába vannak vér szerinti felmenői, testvérei, ha azok nincsenek mellette. A gyerek igazi családja az, akik körbeveszik, akikkel örül és bánkódik, akikre számíthat – mondta el üdvözlőbeszédében Vass Mária.
Az igazgató szerint az utóbbi időben jó irányba változott az örökbefogadási törvény. A legfontosabb talán a nehezen örökbe adható gyermek profiljának elkészítése – véli a szakember. Azáltal ugyanis, hogy a lehetséges örökbefogadók megismerhetik a gyerek élettörténetét, megnézhetik fényképeit, olyan érzelmi folyamatok indulhatnak el, amelyekre korábban egyszerűen nem volt lehetőség.
– Az idén örökbeadott 13 gyerek közül 7-en a nehezen örökbe adható gyerek kategóriájából kerültek ki. A múlt héten örökbe fogadtak egy 14. életévében járó kislányt, amire korábban soha nem volt példa, de több 4, 5, 7, 8 éves gyerek is „elkelt”, ami teljesen új dolognak számít – számolt be Vass.
Idén nem azokról hallottunk sikertörténetet, akik örökbe fogadtak, hanem arról számoltak be, hogy milyen, ha nem fogadnak örökbe. A már 20 éves Alex arra emlékezett vissza, hogy élete során öt nőnek mondta, hogy anyám, igazi anyja mégsem volt.
– Higgyék el, az, hogy örökbe fogadtak egy gyereket, hogy családot, melegséget, szeretet, együttérzést biztosítanak a számára, annál nincs nagyobb dolog. Isten áldja meg önöket ezért – mondta a fiatalember.
Az egybegyűlteknek a Bertis üzletek és a Tribel vendéglő támogatásával a Szabadtűzi Lovagrend tagjai főztek finom ebédet. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!