A szemtanú hitelességével

Sepsiszentgyörgyön elsőként a nehézgépgyáriak (IMASA) indultak el, és a többi üzem, illetve intézmény dolgozóit is csatlakozásra szólították, így az Olt hídján már több ezres tömeg hömpölygött a városközpont felé. Az események résztvevőjeként be kell vallanom, kezdetben minden megtett lépéssel fennebb ágaskodott bennünk a félelem, ezért csak kellő akarattal és egymást bátorítva tudtuk magunkat az út folytatására kényszeríteni, de sikerült. Le a diktatúrával! Szabadságot! Éljen Tőkés László! – hallatszott itt-ott egy-egy bátortalan próbálkozás, mert idő kellett hozzá, hogy a folyamatosan duzzadó emberáradat is átvegye, és magáévá tegye a jelmondatokat, és hangot adjon követeléseinek. Hiszen oly sok éven át vártunk erre a pillanatra, hogy amikor ütött a cselekvés órája, hihetetlennek tűnt, hogy ez valóban bekövetkezett. Hihetetlennek tűnt, hogy elérkezett a kisemmizettek, üldözöttek, megalázottak, megfélemlítettek és félreállítottak ideje.

A pártszékház elé érve a térre való bejárást eltorlaszoló hatalmas billenőkocsikkal és előttük állig fegyverben feszengő, halálsápadt kiskatonákkal találtuk szembe magunkat. A nyílt ellenszegülést ezúttal sem vállaló szekusok a népharagnak közvetlenül kitett katonaság háta mögé bújva, a környező épületek tetején és padlásokon felszerelt géppuskaállások fedezékében készültek a velünk való leszámolásra.

A közvetlenül érzékelt veszély hatására hirtelen megszűnt a zsigereinkbe eddig befészkelődött, agyat-izmot bénító félelem. A halál árnyékában gondolataink letisztultak, s tudatosult bennünk, hogy számunkra nincs visszaút. Vagy győzünk, és megbuktatjuk a diktatúrát, vagy elpusztulunk mindannyian! Éreztük viszont, hogy győzni fogunk, mert egy álnokságra és hazugságra épült embertelen rendszerrel fordultunk szembe! Győzni fogunk, mert miénk az igazság, amely hatalmas és félelmetes fegyver azok kezében, akik élni tudnak vele! Győzni fogunk, mert megmaradásunkért és fennmaradásunkért, az ősök vérével megszentelt szülőföld megtartásáért harcolunk! Győzni fogunk, ha hiszünk ennek lehetőségében!

Közben a megjelenését sürgető folyamatos követelés ellenére is késlekedő megyei pártfőtitkár fennhéjázása miatt a percről percre dühösebb tömeg egyre közelebb nyomult a fegyvereiket kétségbeesetten szorongató katonákhoz. A pattanásig feszült helyzetben bármikor kirobbanható összecsapás megakadályozása érdekében, egy páran „a hadsereg velünk van” jelmondatot kezdték kiabálni románul. Ezt némi ízlelgetés után a sokaság is magáévá tette, és hamarosan több ezer torokból dübörgött fel, jótékony hatást gyakorolva a szembenálló felekre. Végül a pártszékház erkélyén kíséretével mégis csak felbukkanó, megszeppent párttitkárba belefojtották a szót, amikor tőle szokatlan módon magyarul próbálta a feldühödött lázadókat lecsillapítani.

Néhányan a birtokunkba került készülék segítségével fél füllel a bukaresti rádió adását hallgattuk, hátha sikerül megtudni valamit az ottani eseményekről, de csak hazafias nóták szóltak belőle. Egyszer azonban a közvetítés hirtelen megszakadt, majd néhány súlyos pillanat elteltével a Szabad Román Rádió nevében bejelentették, hogy a Ceaușescu házaspár egy helikopter fedélzetén ismeretlen helyre távozott. Elcsukló hangon továbbítottuk az összegyűlt emberek felé a hírt, amelynek hallatán először döbbent csend, majd hatalmas hangzavar keletkezett.

A katonák földhöz vágták a sisakjukat, és összeölelkeztek az eddig velük farkasszemet néző tüntetőkkel, majd a tömeg behatolt a zsarnokság helyi székházába, összetörvén és zúzván mindent, ami a keze ügyébe került. Az indulatokat lehetetlen volt megfékezni, mert a váratlan fordulat hatására vulkánként tört ki mindenkiből az eddig kényszerűségből elfojtott harag, és vele együtt a tönkre tett élet, megpecsételt jelen, bizonytalan jövő minden keserve. Le Ceaușescuval! Vesszen a kommunizmus! – üvöltöttük, ahogy a torkunkon kifért. Ezek voltak a ránk szakadt szabadság első mámoros pillanatai.