Bár a hivatalos mérésekben, adatsorokban nem tükröződik, a valóságban egyre növekszik a romák száma Székelyföldön is.
2023. december 16., 12:552023. december 16., 12:55
Az egynapos konferecián az istentiszteleten és kulturális előadásokon túl szakértők is beszámoltak a romák jelenlegi helyzetről, többek között a Székelyföldön fennálló körülményekről is. Hargita Megye Tanácsa nemrég fogadta el a romák társadalmi befogadására vonatkozó stratégiát, amely a 2023-2027-es időszakra kitűzött célokat, cselekvési terveket tartalmazza. Kiss Tamás felidézte, hogy a 2021-es népszámláláskor közel ötezer romát jegyeztek fel hivatalosan, a valóságban azonban ez a szám több mint négyszeresére rúg, körülbelül 22 ezer személyre.
A megyei önkormányzat mélyszegénység-munkacsoportjának felmérései alapján készült stratégia kapcsán a szociológus elmondta, hogy három fő problémát fogalmaztak meg, amelyek jórészt Kovászna megyére is érvényesek: az alá-fölérendeltségi viszonyt, a láthatatlanságot és a cselekvőképtelenséget.
Kiss Tamás elmondta, hogy a stratégia egyik célja az egyenlő társadalmi részvétel megteremtése a különböző intézményrendszereken belül, például az oktatásban és az egészségügyben. További célok között szerepel, hogy kulturálisan ismerjék el a romákat, hogy ezzel váljanak láthatóbbá a többség számára, sőt, emlékművek és nyilvános felületeken való megjelenés révén is kitűnjenek.
Ezenkívül a szociológus szerint mielőbb le kellene számolni a cselekvőképtelenséggel is. "Akkor tudjuk felszámolni, ha nem az van, hogy a magyarok tesznek valamit a romákért, hanem a romák magukért, méghozzá a saját intézményeiken keresztül” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nem az intézmények hiányával van gond, hanem a bennük zajló folyamatokkal, amelyekben a romák semmilyen szinten nem vesznek részt.
Ahhoz, hogy ez változzon, a cselekvési területek meghatározására és fontossági sorrendbe való helyezésére volt szükség. Eszerint leghamarabb a lakhatást kell megoldani, ugyanis Hargita megyében 130 cigánytelepet azonosítottak, amelyekből 43-at tiltott övezetként tartanak számon.
Összesen 21 olyan telep van, ahol a területek és házak adminisztrációja is szabályos, a többit a stratégiában foglalt tervek alapján nyilvántartásba szeretné helyezni a megyei önkormányzat a jövőben. A lakhatás megoldása után következik az infrastruktúra, az egészségügy, a munkaerőpiac, az oktatás és a kulturális elismerés, ebben a sorrendben.
Kiss Tamás kihangsúlyozta, hogy a diszkrimináció elleni küzdelemben fontos szerepet játszik a romák politikai képviselete is, ehhez elsősorban a helyileg kellene ösztönözni a romákat a közéleti részvételre, továbbá a politikai pártoknak is figyelembe kell venniük a kisebbségi jelölteket, ugyanakkor helyi önkormányzati választásokon is kellene indulnia romáknak. Sőt, ugyanilyen fontos a láthatóság tekintetében az, hogy a romák segítséget és ösztönzést kapjanak a civil szervezetek létrehozásához a saját közösségeiken belül is, és hogy ez az önkormányzatok által is támogatást kapjon.
A kutató ismertette, hogy Hargita megyében Székelykeresztúron tartják számon a legtöbb romát, a lakosság 25 százalékát teszik ki. Kiss Tamás kiemelte, hogy nagy különbség érezhető Udvarhelyszék és Csíkszék között, az előbbi esetében sokkal barátságosabb a viszony a magyarok és a romák között, Háromszék pedig valahol a kettő között van. Kovászna megyében elsősorban a Sepsiszentgyörgyről leszakadt negyedét, Őrkőt lakja a legtöbb roma.
Rámutatott, hogy nem csak a székelyeknek, hanem a romáknak is van történelme, amely az alávetettségről és megbélyegzésről szól. Kiss Tamás szerint ezzel szembesülnie kell a többségnek is, el kell fogadnia az „elkövető” szerepet. Állítja, hogy az érzékenyítést már rögtön a gyerekeknél el kellene kezdeni, például az iskolákban, mert az irodalomórákon a roma költők és írók is helyet érdemelnek.
Sólyom Andrea szociológus szerint az egyik javításra szoruló terület az az egészségügyi ellátás, a másik pedig kétségtelenül az oktatás. Tudomásra hozta, hogy Hargita megyében körülbelül 3500 roma diák van, nagy részük általános iskolás. Öt roma gyerekből ketten teljesen roma iskolába járnak, ketten integrált oktatásban részesülnek, a maradék egy pedig olyan iskolába, ahol jelentős a roma jelenlét.
Kiemelte, hogy a városokban nagyon nagy mértékű a szegregáció, tehát a városi iskolákból legfeljebb egy vagy kettő van, ahova roma gyerekek is járnak, a többiben egyáltalán nincsenek. Sőt, falun is előfordul, hogy a magyar szülők gyermekeiket átviszik egy másik, úgynevezett roma-mentes iskolába, ezzel pedig egyre inkább elszigetelődnek az integrált oktatástól.
A kutató elmondta, hogy a legnagyobb gondot az iskolák felszereltége és a tanárok felkészültsége jelenti. Míg a magyar iskolák háromnegyedében van számítógépes és internetes ellátás, addig a roma iskolák fele van ellátva. Sólyom Andrea hozzátette, hogy ezzel együtt az egyes és kettes fokozattal rendelkező tanárok száma is határozottan kevesebb ezekben a tanintézményekben, legtöbben csak véglegesítő vizsgával tanítanak. A felmérés bebizonyította, hogy az iskolák korai elhagyása is rendkívül aggasztó, ezért a stratégia szerint első körben mindenképpen fel kellene térképezni azokat a családokat, ahol ez problémát jelent.
"Meg kell néznünk, hogy melyek az iskola elhagyásának okai, hiszen ennek több oka is lehet, főleg ott, ahol magasabb az elszegényedés”
– részletezte. A javaslatok között szerepel a meleg ebéd program hatékonyabb és széleskörűbb alkalmazása, de a délutáni oktatási programok is sokat segítenének. Hargita megyében csak hat oktatási mediátor létezik, viszont minden olyan iskolában szükség lenne rájuk, ahol a romák aránya meghaladja a 15 százalékot. További javaslat az ösztöndíj-program és a pályaorientációs tanácsadás létrehozása, valamint a szakiskolák erősítése.
Kovászna megyében az elmúlt egy évben intenzíven dolgozott együtt a munkaügyi és szociális védelmi tárca államtitkára Makkai Péter, és az Erdélyi Roma Testvériség Egyesület (ERTE) elnöke, Dima Mihály. Az államtitkár, aki egyben református lelkész és a Diakónia Kersztyén Alapítvány egyik vezetője is, hangsúlyozta, hogy a Caritassal, a Máltai Szeretetszolgálattal tevékenykedenk. A Diakónia több mint 30 településen tart fenn délutáni oktatást, az önkéntesek, közösségépítő programok, baba-mama klubok, bölcsődék, Örkőtől el Kézdivásárhelyig, ma is működnek.
Az elmúlt időkben lelkész-továbbképző tevékenységet is indítottak, amibe bevontak összesen 15-16 mediátort és polgármestert, emellett lelkészek is részt vettek rajta. Mentorprogramokat és nyári táborokat is szerveztek, ugyanakkor a bántalmazott édesanyák mellett is kiálltak. Tartottak képzést pedagógusoknak, sőt, a diákokat is átsegítették az iskolai évek kritikusabb pontjain, így az 4. osztályból 5.-be készülőket, illetve a 8. osztályból 9.-be felvételizőket.
17 különböző településről 550 gyerek vesz részt a délutáni oktatásban, akik 420 tanácsadást kaptak ebben a tanévben eddig. Makkai Péter szerint érdemes odafigyelni időben a gyerekekre, ugyanis a szeptemberi felmérés szerint 280 „tűnt el” Kovászna megyében az elemi iskola befejezése után. Hozzátette, hogy a mediátorokra még mindig szükség van, ezért elkezdenek dolgozni az újabb közvetítők bevonásán.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!