A székely szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie

A Sepsiszéki Székely Tanács szervezésében a Turul-szobornál sorra kerülő vasárnapi ünnepségen ismét elhangzott: a székely nép nem mond le az autonómiáról, mi több, azt tántoríthatatlanul, ismételten és egyhangúlag követeli magának.

Bodor Tünde

2024. március 10., 15:532024. március 10., 15:53

Sepsiszentgyörgyiek és kézdivásárhelyiek ünnepeltek együtt a ragyogó vasárnap délelőtti napsütésben, ugyanis a megemlékezés után együtt indultak a buszokkal Marosvásárhelyre, csatlakozni a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Székely szabadság-napi felvonuláshoz.

"A székelység soha nem mond le autonómia törekvéséről, mely megmaradását szolgálja” – nyomatékosította Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, aki elsőként lépett a mikrofonhoz. Ezt követően a miniszterelnöknek és a hozzá hasonlóan „mosott”, meghamisított román történelmet hirdetőknek címzett kritikus szavakat. A többség által megnyirbált jogok friss példájaként említette meg, hogy

a majdnem egy éve letett, mai napi marosvásárhelyi megemlékező-tiltakozást főúton vonulóként jelentette be a szervező, Izsák Balázs elnök, de a csendőrparancsnok megtiltotta, hogy részt vegyen a bizottsági ülésen, és önkényesen a járdára akarja kényszeríteni a menetet.

Galéria

Ezzel ellentétben Gazda a sepsiszentgyörgyi hatóságok és a karhatalom civilizált eljárását, tárgyalásait méltatta. A felszólaló a mindenkori hatalom arcába, a világba kiáltotta: "autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!”

Másodikként Beke István, a nemrég szabadult volt politikai fogoly szólalt fel. Kiemelte: bár magánszemélyként ő sem ért mindig egyet a magyar politikai vezetőkkel vagy párteszmékkel, azonban ezen a napon félre kell tenni minden személyes sérelmet, politikai nézetkülönbséget, és megmutatni a világnak, hogy „a székelyek egy egységes nemzetet alkotnak (...), hogy voltunk, vagyunk és leszünk.”

Galéria

"Ha elődeink meghátráltak volna az ellenség elől, ma lennénk-e, milyen jelenünk, jövőnk lenne, egyáltalán léteznénk?" - tette fel a költői, de meggondolkodtató kérdéseket Beke. "A székelyeknek nemzedékről nemzedékre meg kell küzdeniük a szabadságért” – vonta le a következtetést a történelmi tapasztalatokból.

Végül Ferencz Csaba, a Sepsiszéki Székely Tanács tájékoztatási alelnöke olvasta fel a Románia kormányának és parlamentjének címzett kiáltványt, amelynek vezéreszméje szintén Székelyföld autonómiájának követelése. A petíció hivatkozik az Európa Tanács 1201/1993-as ajánlásának Románia által is vállalt, de elmulasztott teljesítésére, arra, hogy az autonómia jogos és törvényes, Románia érdekeit, integritását és szuverenitását nem csorbító módon létezhet.

Galéria

A román kormány még Románia schengeni csatlakozása előtt fogadja el a székelyföldi közösség akaratával összefüggő jogszabályokat
– kérik a kiáltvány megfogalmazói. Ugyanakkor sérelmezik a magyar nyelvű oktatási intézmények elleni indított sorozatos támadásokat, Székelyföld helyhatóságainak meghurcolását, az anyanyelvhasználat és nemzeti jelképek használatának korlátozását.

Miután Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkész fohászkodott a székelyek szabadságáért, 

az egybegyűltek együtt mondták el a Miatyánkot, a székely mártírok előtt tisztelgők pedig elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál.
Az ünnepség a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdája által előadott magyar és székely himnusszal zárult.

Galéria

A szolidaritás szép példája, hogy a mai napon Magyarország több településén is megünneplik a Székely Szabadság napját – tudatta még Gazda Zoltán, ezt pedig tapssal köszönték meg a résztvevők.

Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust