
A Mikes Kelemen Líceumban volt munkatársai és egykori tanítványai körében mutatta be első könyvét Szász Árpád nyugalmazott tanár, egykori főtanfelügyelő. A Szabóinasból megyei főtanfelügyelő címmel megjelent kötet műfaja inkább korrajz, mint emlékirat vagy önéletrajz – mondta a szerző, akit Török Katalin magyartanárnő faggatott.
2022. április 21., 00:152022. április 21., 00:15
Fontos történésekről, történelmi időkről, a rendszerváltás és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum létrejöttének fordulatairól mesél könyvében Szász Árpád, aki éppen 1989–1990-ben volt Kovászna megye főtanfelügyelője – ezért, de nemcsak ezért támogatta a Mikes Alapítvány és Már István iskolaigazgató egykori tanára művének 200 példányban való újranyomását. Olvasmányosságával is lebilincselő, ennek pedig következményei vannak…
Szász Árpád 1974-ben a Mikesben – illetve akkor 2-es számú ipari líceumban – kezdte oktatói pályafutását matematikatanárként, majd onnan ment nyugdíjba is. Mindig a tanítás volt az elsődleges számára, írta és vallotta, de hatéves kitérőt kellett tennie, mint szak-, majd főtanfelügyelő, és ekkor jutott neki szerep a magyar és román osztályok, tagozatok szétválasztásában, a magyar iskolák megteremtésében. Mint egykori munkatársa és beosztottja, Tulit Ilona főtanfelügyelő elmondta, 109 magyar középiskolai osztály megalakulását írta alá.
Pályafutásának legfontosabb fejezete ez, vallotta be a szerző Török Katalin kérdésére, könyvében pedig az ezt leíró részhez Bethlen Gábor jelmondatát választotta: „Nem mindig, lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Teljes életútjára nézve pedig így ír: „csak azt próbáltam meg vázolni, hogy nem mindig választhatjuk meg, ami történik, de azt igen, hogy miképp formál minket.” Mindent összevéve Szász Árpád elégedettnek vallotta magát karrierjével, és azzal, amit eddig az élet nyújtott neki itt, Székelyföldön, ahol született, tanult és kibontakozott, a mű pedig az összegzés, a számvetés hangsúlyozott szándékával készült – derült ki a kötetlen beszélgetésből.
A könyv magába foglalja Péter Sándor tanár egy korábbi interjúját is Szász Árpáddal, illetve a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség fennállása 50. évfordulója alkalmából közölt kiadványban megjelent emlékezést, de ennél még sokkal többet is. Ha a szerzőben a gerincességet, tisztességet méltatták a jelenlevők, a könyvben a jó kedélyt, a humort, a legényes hetykeséget. Török Katalin további hasonló hangnemű írások közlésére biztatta Szász Árpádot. „Csalatkoztam a szerzőben! Nem értem, miért tartogatott hosszú időn át írásra alkalmas tehetséget – tette szóvá Péter Sándor is, elvárásként fogalmazva meg néhány felvetett téma kibontását következő művekben.
A könyvbemutatót Trucza Sára és Kovács Sára tizedikes diáklányok szavalattal és népdalelőadással színesítették.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!