A sílövés székely királynője

Tófalvi Éva nevét minden romániai sportkedvelő ismeri és nemcsak. A több mint 20 évig a biatlonsport élvonalába tartozó csíkszeredai sportoló minden idők legjobb romániai sílövője, de világszinten is a legjobb lövők között tartották számon. Közel 400 világkupaversenyen állt rajthoz, legjobb olimpiai helyezéseit 1998-ban és 2010-ben érte el, mindkétszer 11. lett a 15 kilométeres egyéni versenyszámban. Páratlan pályafutásáról mesélve a sepsiszentgyörgyi közönségnek felelevenítette a kezdeteket, a nehézségeket és az örömteli pillanatokat is. A hargitafürdői erdész lányaként természetes közege volt az erdő, a hó, aprócska kislányként a házuk előtti kis ereszkedőn gyakorolt, onnan hívták el edzésre, és egy életre beleszeretett a sízésbe, de nem a lesiklásba, hanem a sífutásba. 5 évesen kezdett sízni, 11 évesen váltott a sífutásra, a lesiklás maradt a hobbija.

„A célokat el lehet érni”

„Egy kis faluban laktam fent a hegyen, nem voltak kiemelkedő életkörülményeim, és hoppá, a sportnak köszönhetően hová el tudtam jutni. Ezt szoktam tanácsolni a fiataloknak, a sporttal lehet szárnyalni, el lehet jutni a csillagos égig, csak fejben el kell dönteni, hogy mit akarunk. Én gyerekként mindig arról álmodtam, mindig azt játszottam, hogy valahol nyertem egy nagy érmet, és lám, sikerült, a célokat el lehet érni” – szögezte le Tófalvi Éva.

Nagyon szereti a természetet, ez segítette karrierjében is, minden pályán feltalálta és otthonosan érezte magát. Mai napig álmodik arról, ahogy végigfut egy pályán, ilyenkor széles mosollyal ébred. Saját bevallása szerint közepes sífutó, viszont rendkívüli lövő volt, a legjobbak közé tartozott. „Ez volt az erősségem, nagyon gyorsan, hibátlanul lőttem, ehhez pedig nagy önuralom kellett. Amikor beérsz a lövőtérre 180 a pulzusod, ha jó edzett vagy, visszajön 160-ra, és mese nincs, lőni kell” – mesélte.

Pályafutását végig kísérte Márton Simon edző, akiről szólva kiemelte, a sikerhez elengedhetetlen a sportoló és az edző közötti kölcsönös tisztelet, ami minden nézeteltérésen átsegít. Tófalvi hangsúlyozta, az is fontos, hogy a sportoló ne higgye magát okosabbnak az edzőjénél, mert az sosem vezet eredményre.

Utolsó olimpiája, a pjongcsangi amolyan ráadás volt, amit azért vállalt be, mert nem akarta, hogy az ország képviselő nélkül maradjon biatlonban. Tudta, amit tudott, 2022-ben Pekingben egy honosított orosz sportoló indult román színekben…

Sosem tanulták meg a nevét

Tófalvi Éva nevét a román sajtó gyakorta ő-betűvel írta és ejtette ki, és nem hosszú ó-val. Zavarta mindez, mert szerinte ki lehetett volna helyesen mondani, ha megvan rá az akarat. Az olimpiai bizottság részéről is inkább csak elvárásokat fogalmaztak meg irányába, a megfelelő körülményeket nem biztosították számára.

„Ez most durva lesz, de Naganóba úgy mentünk ki, hogy csak egy pár sílécem volt, azzal melegítettem be, azzal versenyeztem (11. lett – szerk. megj.), és azzal vezettem le, ehhez képest Pjongcsangban már ott tartottam, hogy húsz pár versenylécet vittem magammal, plusz azokat, amiket bemelegítéshez, levezetéshez használtam. Sajnos nem sokat fejlődtünk e tekintetben, ez még mindig egy létező probléma, elvárhatunk a sportolótól 110 százalékot, ha nem biztosítjuk számára a megfelelő felszerelést, a megfelelő háttérembereket, így sosem jutunk előre” – vélekedett a téli sportokban Székelyföld legeredményesebb női sportolója.

Pályafutása csúcsán Olaszország, az Egyesült Államok, sőt, Magyarország is csábította, hogy versenyezzen nekik, azonban ő az itthon maradás mellett döntött, és ezt a mai napig nem bánja, még akkor sem, ha minimális segítséggel kellett felküzdenie magát a csúcsra, és sok esetben érte őt hátrányos megkülönböztetés származása miatt. Ő mindig büszkén vállalta nemzeti hovatartozását, de a véleményét sem rejtette soha véka alá, talán nem véletlen, hogy a szakszövetség kötelékében a mai napig nem akadt munka számára… Ennek ellenére háromszor is vihette az ország zászlaját a hivatalos megnyitón, mint mondja, azért, mert megérdemelte. „Kaptam ezért hideget-meleget, a magyaroktól azért, mert miért vittem a román zászlót, a románoktól nyilvánvaló, hogy miért. Erre én csak azt tudtam válaszolni, hogy megtiszteltetés zászlóvivőnek lenni, ha majd lehet, viszem én a székely zászlót is”.

Segítene másoknak a világ élvonalába jutni

Jelenleg a VSK Csíkszereda biatlon szakosztályának az edzője, és azt tekinti legfőbb feladatának, hogy tanítványai ne szembesüljenek azokkal a hiányokkal, amelyekkel ő szembesült sportolóként. „Azt szoktam mondani nekik, itt megvan az esélyed, hogy nagy legyél, csak oda kell tenni a csontot. Nyilván nem mindenkiből lesz világbajnok, de van esélyed valaki lenni” – fűzte hozzá. „Úgy gondolom, Székelyföldön még sok olyan gyerek van, mint amilyen én voltam, és őket kell segítsük abban, hogy érjék el a csúcsot, a sportban, vagy bármi másban”.

Sportolói karrierje befejezése után nem volt könnyű visszailleszkednie a civil életbe, de tudatosan készült erre, pár évvel a visszavonulása előtt már elkezdett aktív szerepet vállalni a közéletben, jelenleg önkormányzati képviselőként, nőbizottsági elnökként is tevékenykedik.

Fotó: Facebook/ Sportnapok / Toró Attila