Többszöri próbálkozás után a román kormány elfogadta, hogy a sepsiszentgyörgyi sportbázis átkerüljön a román állam és a sportminisztérium tulajdonából a sepsziszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába.
2018. december 29., 11:172018. december 29., 11:17
Antal Árpád polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, legsürgősebb teendőik közé tartozik a továbbiakban a futópálya megvilágítása, a focipálya fűtésének megoldása, és tervezik egy korszerű tanuszoda építését is, illetve a fiatalok által igényelt gördeszka pályát.
Antal Árpád örvendetesnek nevezte a kormány lépését, és köszönetét fejezte ki az RMDSZ-nek azért, hogy a sportbázis a városé lehet annyi év után. „Az RMDSZ, különösen Kelemen Hunor elnök támogatása nagyon sokat jelentett a politikai egyeztetések során, valamint Tánczos Barna segítsége a bukaresti ügyintézés kapcsán. Mindkettőjüknek köszönöm a sepsiszentgyörgyiek nevében” – mondta Antal.
A polgármester azt is elmondta, a döntés következtében Sepsiszentgyörgyön tovább tudják fejleszteni a különféle sportok művelésének körülményeit. „Én azt gondolom, hogy a sportélet és az egészséges életmód alapvető fontossággal bír egy város életében, ezért mi odafigyelünk arra, hogy ennek a minőségi körülményei adottak legyenek. Ez nagyban hozzájárul a közösségi élmény erősítéséhez, hiszen együtt örülünk, együtt szurkolunk, együtt biztatjuk a csapatainkat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az önkormányzatok mindig jobb gazdái a sportlétesítményeknek, mert ismerik a helyi igényeket és a helyi szükségletek szerint tudják ezeket alakítani, a helyi emberek érdekében. Nagyon örvendetes fejlemény ez” – nyilatkozta Antal.
(Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!