A rossz szobrok szaporodnak

2017. augusztus 24., 00:372017. augusztus 24., 00:37

Aki mostanában Romániát járja a megmondhatója, hogy mindinkább kettészakad az ország, mármint gazdaságilag. Egész más a fejlődés üteme a tágabb Erdélyben és más Regátban. Igaz, a munkamorál sem ugyanaz, hiszen amíg a transzilván tájakon megfogják a dolog végét, addig Moldovában, Valahiában inkább a külső támogatást és segítséget várnak. Olyannyira észlelhető, hogy mind több újságíró és politikus pendíti meg az országra veszélyként ezt.


Aminek szét kell válnia, az úgyis szétválik, főleg ha nem trombitálják munkára az ókirályságbelieket. Mert eddig ezek a segélyváráson kívül csak a határt nézték, hogy miként távozzanak. Sajnos, némelyikük Erdélyben akad el, olyannyira, hogy több erdőelvei város egyik-másik negyedét a nép Moldovának hívja. És hogy ősiségüket bizonyítsák, mihamarabb odabiggyesztettek egy-egy újabb ortodox templomot, ha lehet minél nagyobbat, és érdekes módon sokat a vasútállomások közelében, hadd lássa az errefelé kószáló külföldi, hogy ki errefelé az úr.


A templomok mellett a Mihai Viteazul-szobrok szaporodnak még gomba módra. Ma már szinte nincs Erdélyben tájegység, ahol a muntyán vajda lovas szobra, netán egy rá emlékeztető emlékmű ne bukkanna fel. Ott „gyönyörködhetünk” benne Sepsiszentgyörgy, Gyulafehérvár, Kolozsvár, s legutóbb Nagyvárad terein is. Azért az idézőjel, mert a román szakemberek szerint is ezek nem éppen a legsikerültebb alkotások. Sőt. A magyarok lakta vidékekre a román ősiség erősítéseként, bizonyításaként tették oda. Többet Nicolae Ceauşescu utasítására. Kolozsvárra (ahol a vajda csak egyszer járt, Baba Novac kivégzéséért a város lakosságát megbüntetni) úgy került, hogy Gyulafehérvárra két szobrász munkáját rendelték meg azzal, hogy a vesztes mű Călugăreni-be kerül. Ennek az útját azonban a diktátor megváltoztatta, a vidék románságát jobbítani.


Szentgyörgyön sem tapsoltak Mihálynak. Nagyváradon pedig a katonai helyőrség adta össze a pénzt a töménytelen rézre és egy aránytalan szoborra, amelyet aztán a szépen rendbetett város főterére helyeztek. Annak ellenére, hogy a vajdának semmi, de semmi köze nem volt a Szent László király alapította településhez. De ilyen semmiség nem gátolta a városatyákat.
Tehát a történelem meghamisítása, a hazudozás tovább folyik… 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés