A koncepció lényege, hogy az ország légterében a korábbiaktól eltérően nincsenek töréspontok, azaz navigációs pontok, a belépő- és kilépőpont között egyenesen haladhatnak a repülőgépek.
2019. november 01., 14:392019. november 01., 14:39
A koncepció lényege, hogy az ország légterében a korábbiaktól eltérően nincsenek töréspontok, azaz navigációs pontok, a belépő- és kilépőpont között egyenesen haladhatnak a repülőgépek. Ennek köszönhetően csökken a károsanyag-kibocsátás, rövidebb a repülési idő és kevesebb kerozint égetnek el a repülőgépek. Romániában és Bulgáriában az éjszakai órákban a HungaroControl közreműködésével már több éve alkalmazzák ezt az eljárást, november 7-ével azonban már egész nap biztosítják a szabad légtérhasználatot.
Az előzetes becslések szerint ennek következtében naponta átlagosan csaknem húszezer kilométerrel csökkenhet az átrepülő járatok útvonala, mindez napi 70 tonna üzemanyag-megtakarítást, 220 tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást és 23 órával kevesebb repülési időt jelenthet.
A Free Route Airspace elnevezésű légtérszervezési koncepció bevezetése óta a magyar légtérben a világ egyik leghosszabb légi útvonalán, a 16 700 kilométer hosszú Auckland-Doha járaton a repülőgépek által kibocsátott káros anyag egymilliószorosát takarították meg a rövidebb repülési útvonalaknak köszönhetően.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!