A Rétyi Nyírben is háborúznának

Vasárnap korán reggel a sepsiszentgyörgyi Építők utca 7. szám alatt, a romos „régi házgyár” előtt szemet szúró öltözetű és „fegyverzetű” népes társaság gyülekezett. Távolabbról azt hihette az ember, hogy katonai bevetésre készülnek, közelebbről szemügyre véve, a különféle korokat, hadseregeket idéző öltözetük alapján pedig inkább valamiféle filmforgatásra gyanakodhatott a beavatatlan járókelő. Mint kiderült, a romos gyárban kialakított airsoftpályát avatták fel a légfegyverekkel játszott sportág több megyéből érkező szerelmesei.

2017. november 28., 00:012017. november 28., 00:01

Vasárnap korán reggel a sepsiszentgyörgyi Építők utca 7. szám alatt, a romos „régi házgyár” előtt szemet szúró öltözetű és „fegyverzetű” népes társaság gyülekezett. Távolabbról azt hihette az ember, hogy katonai bevetésre készülnek, közelebbről szemügyre véve, a különféle korokat, hadseregeket idéző öltözetük alapján pedig inkább valamiféle filmforgatásra gyanakodhatott a beavatatlan járókelő. Mint kiderült, a romos gyárban kialakított airsoftpályát avatták fel a légfegyverekkel játszott sportág több megyéből érkező szerelmesei.

A Mad Max Arena nevet viselő megmérettetésen, a taktikai összecsapások hevében a házigazdák többek között egy országos premiernek számító kezdeményezésről is beszámoltak. Ám még előtte elmondták, hogy három hónapja takarítják, rendezik a terepet a megnyitóra, illetve ezúton is köszönetet mondtak Tulit Zsombor vállalkozónak, aki az épülettel támogatta őket, illetve Pozna Dávidnak, akitől a pályákat izgalmasabbá varázsoló roncsautókat kapták.

Az airsoft népszerűsítői
Az airsoft egyfajta szimuláció, amelyet a természetben lebomló műanyag golyókat kilövő légfegyverekkel játszanak, és ahol egy akadályokkal ellátott pályán két csapat egymással versenyzik, különféle feladatokat teljesítve: területfoglalás, tárgyak megszerzése, fontos személy útvonalon való kísérése stb.
– Szeretnénk népszerűsíteni ezt a megyeszékhelyen eddig hiányzó sportágat. A vasárnapi megnyitóra jöttek Krajováról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Ludasról, és még sorolhatnánk. Az airsoft az egész megyében ritkaságszámba megy, nyáron a csapatunk falunapokra járt, és azokon igyekezett népszerűsíteni – magyarázta Boros János Szabolcs, a vasárnapi házigazda, a Warlords Egyesület elnöki tanácsadója.
Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy a falunapokon az emberek visszafogottan viszonyultak az élethű fegyverekhez, főként rendőrök, csendőrök próbálták ki a replikákat.
– Hiába magyaráztuk, hogy ezek csak játékszerek, az élethű replikák láttán többen megtorpantak. Egyesületünk jelenleg huszonhat sepsiszentgyörgyi taggal működik, a Warlords nevet viseli, és Florea Andrei az elnök – részletezte Boros, hangsúlyozva, hogy az airsoft nem a háborút népszerűsíti, csak egy „gőzkiengedő játék, amely a csapatmunkára, a sportszerűségre tanít”.

„Halhatatlanokkal senki nem játszik!”
A sportszerűség fontos ebben a játékban, hiszen a fegyverek által kilőtt kis műanyaggolyók nem hagynak – a csata hevében – látható nyomokat, így a „meghalás” az áldozatra van bízva, a játékos, aki érzi vagy hallja a ruháján csattanó golyót, kezét felemelve jelzi, hogy eltalálták. Természetesen a harc hevében előfordul, hogy valaki nem érzi a golyót, ezért fontosak a bírák, akik ugyanakkor a csalókat is hamar kiszűrik, és kikísérik a pályáról.
Stoica Sergiu, alias Próféta (a Ludas Légió tagja), a vasárnapi játékvezető lapunknak elmondta, a „halhatatlanok” – magyarán a csalók – saját kezükkel zárják ki magukat a sportból, hiszen ezekkel a személyekkel utólag senki nem akar játszani.
– Persze, előfordulhat, hogy a játék hevében valaki nem érzi a rajta csattanó lövedéket, de ilyenkor előfordul, hogy a bíró helyett a csapattársa figyelmezteti, hogy már „halott”. A sportszerűség, a becsületesség a legfontosabb az airsoftban – összegezett.

1500 lej az alapfelszerelés
Ebből az összegből egy replika fegyver, mellény, öltözet szerezhető be – tudtuk meg a szervezőktől. A sepsiszentgyörgyi pályára a házigazdák hétvégenként várják az érdeklődőket (az AirsoftSf.Gheorghe Facebook-oldalon megtalálhatók az elérhetőségek, és egyéb részleteket is megtudhat az érdeklődő). A felszerelés-bérlés, a játszás személyenként mintegy 30 lejbe kerül a helyszínen.
– Az egyesületnek egyelőre nincs bérelhető fegyverarzenálja, így a saját fegyvereinket tudjuk odaadni azoknak, akik ki szeretnék próbálni a sportot, ám még nincs felszerelésük. Persze, védőszemüvegeket, maszkokat tudunk biztosítani – tájékoztatott Boros.

Egyetlen nő ragadott fegyvert vasárnap
Vasárnap négy csapat mérte össze tudá­sát. A 25 éves Plugor Katinka Kriszta Kommandóról érkezett a versenyre.
– Egyedüli nő vagyok a játékban. Két hónapja egy ismerősöm által ismerkedtem meg az airsofttal, amelyet azóta megszerettem. A játék során kikapcsolódik az ember. Kiskoromban katonaként képzeltem el az életemet, aztán sportnak szenteltem ifjúságomat, atlétizáltam, végül abbahagytam, és vállalkozásba kezdtem. Számomra az airsoft a sportszerűségről szól, ugyanakkor szeretek társaságban lenni, és ez ebben is segít – mesélte.
A Kolozsvárról érkező, 32 éves Ciuruş Tudor, alias Snake (a medgyesi klub tagja) neve nem ismeretlen az airsoft hazai szerelmesei előtt. Jómaga 2008 óta játszik, és a vasárnapi játékok során is – különös ruházata mellett – kitűnt vezetői képességeivel.
– Ez a sport számomra a – viszonylag kis közösségen belüli – barátkozásról, ismerekedésről szól, és persze a játék nyújtotta izgalmakat sem lehet elhanyagolni. Kolozsváron legtöbbször erdőben játszunk, de épületek is vannak erre a célra berendezve – magyarázta.
A hétvégi megmérettetésen a 49 éves Kónya Ernő volt a legidősebb játékos. Őt Boros barátja „fertőzte” meg egy éve az airsofttal, azóta már fegyvert (egy AK47-es replikát) is beszerezett, illetve családja is támogatja szabadidős foglalkozásában, mi több, vasárnap hajnalban elesége ébresztette, nehogy elkéssen! A 37 éves Marcu Stelian (CSAC Airsoft Craiova) érkezett a legtávolabbról a megnyitóra: 5 éve játszik, és abban látja előnyét, hogy a játéktéren a kikapcsolódás mellett folyamatosan jár az agy, stratégiákat dolgoz ki, emellett pedig a fizikai kondíciót is fenntartja. Hangsúlyozta, országos szinten kevés az igényes pálya, ezért jött el Sepsiszentgyörgyre.

Törvényes erdei pálya a célkitűzés
Boros János Szabolcs búcsúzásul elárulta, országos premieren munkálkodnak: a megyei tanács, a rétyi polgármesteri hivatal, illetve az illetékes erdészet bevonásával tennék hivatalossá az erdei airsoftot Háromszéken.
– A Rétyi Nyírben szeretnénk játékokat szervezni törvényes keretek között, erre kaptunk már beleegyezést pár helyről, illetve az erdészet válaszát várjuk. Hetente egy órára vennénk igénybe az egyik erdőrészt. Máshol is játszanak erdőben, de nem próbálkozott senki ehhez a hatóságok beleegyezését is kikérni. Ebben lennénk úttörők – összegzett Boros.

További fotók itt

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés