Nemrég a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban mutatták be Döme Ibolya Élj igazán című könyvét.
2019. október 09., 00:232019. október 09., 00:23
A Zentáról (Vajdaság, Szerbia – szerk.) érkezett közgazdász, rendezvényszervező szerzőt és az érdeklődőket Vántsa Judit könyvtárigazgató köszöntötte házigazdaként, megjegyezve, bár ezidáig csak a világhálóról ismerte, Döme Ibolyát rendkívül aktív személynek tartja, aki „nagyon tudja inspirálni az embereket”. A szerző, miután megjegyezte, harmadszor jár Erdélyben, mozgalmas életútjáról mesélt. „Mélypontok, pozitív, illetve negatív dolgok egyaránt történtek velem, és ez mind kellett ahhoz, hogy megszülessen ez a könyv.” A kötet születéséről szólva hangsúlyozta, „úgy véltem, könyv formájában több emberhez el tudom juttatni azokat a tapasztalatokat, érzéseket, gondolatokat, amelyeknek köszönhetően most itt lehetek.” Hozzátette, „ahhoz, hogy változást érjünk el, mindig egy újabb lépést kell megtennünk. Van, amikor ez saját döntés eredményeként valósul meg, de olykor az élet kényszerít rá bennünket”, hangsúlyozta a két lányát válása után egyedülálló anyaként nevelt Döme Ibolya.
Ez a változás esetében 2003-ban kezdődött, miután tizenegy évig dolgozot vállalkozóként. Súlyos közúti balesetét követően ugyanis az értékrendje teljesen átalakult. „A felépülési időszakban teljesen átértékeltem az életem, az egészség, a lelki béke és a pozitív gondolkodás azóta a legfontosabb számomra”. Bár orvosai kevés esélyt adtak arra, hogy ismét talpraáll, (ugyanis gyakorlatilag mindenem összetört, ami törhetett”, kemény három év kezelés, kórházak, rehabilitáció után ismét megtanult járni, új vállalkozásba kezdett, és megvalósította álmát. „A baleset után, a két gyerek mellett az új vállalkozásommal eljutottam Amerikába, Los Angelesbe, amiről még otthon, ágyban fekve álmodtam, amikor járni sem tudtam”. Los Angeles annyira megtetszett, hogy rendszeresen visszajár, és könyvét harmadik ottjártakor, a Lagoona Beach-en írta meg. „Ott igazi nyugalom, lelki béke, boldogság töltött el, nem voltak zavaró körülmények, így a bennem levő érzéseket, tapasztalatokat papírra vethettem”.
A személyes tapasztalatokon alapuló, tizennégy fejezetre tagolt motivációs könyv címéről szólva elmondta, „azért adtam, mert fontos, hogy élvezzük az életet, és tegyünk meg mindent, hogy jól érezzük magunkat, ehhez azonban fontos a saját út megtlálása, illetve önmagunk felfedezése”. Végszóként megjegyezte, mindannyiunk életében vannak negatív dolgok, de minden nehézség után valami pozitív jön, hiszen semmi sem tart örökké. „Mivel életünk véges, minde percet ki kell használnunk, hogy jól érezzük magunkat”, summázott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!