A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén - állapította meg egy német kutatócsoport.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 19., 12:282019. augusztus 19., 12:28

Az Aacheni Egyetem kutatócsoportja Patricia Hirsch vezetésével 48 férfival és 48 nővel végzett teszteket. A kutatás eredményeként megállapították, hogy mindkét nem egyaránt lassabb és kevésbé pontos, ha az a követelmény, hogy egyszerre két dologgal foglalkozzon.

A tesztekben párhuzamosan betűkkel és számokkal kellett feladatokat megoldaniuk a résztvevőknek.

A Plos One tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírták, hogy nem találtak különbséget a nemek között. Ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy korábban készültek olyan tanulmányok, amelyek más eredményre jutottak. Igaz olyanok is, amelyek szintén nem találtak nemek szerinti különbséget. Néhány kérdésben a nők bizonyultak jobbnak, másokban viszont a férfiak - számoltak be róla az Aacheni Egyetem kutatói.

A tesztek során arra kérték a résztvevőket, hogy a képernyőn feltűnő betűkről állapítsák meg, hogy magánhangzók vagy mássalhangzók, a számoknál pedig azt, hogy párosak vagy páratlanok.

Egyes tesztekben egyszerre kellett a két feladatot elvégezni, máskor gyors egymásutánban váltakoztak a betűs és számos feladatok.

"Eredményeink nem igazolták azt a széles körben elfogadott megítélést, hogy a nők jobbak a megosztott figyelem terén, mint a férfiak" - szögezték le a kutatók.

Hirsch három hétköznapi kategóriát állított fel: a munkamemória frissítése, az egyik feladatról a másikra váltás és az irreleváns információ kiszűrése. Az első kategóriára példa a vezetés közben egyik sebességzónából a másikba való átlépés.

A másikra a váltás az e-mail írásról a telefonálásra.

A harmadikra pedig a közlekedési lámpánál a kanyarodási lehetőség figyelmen kívül hagyása, ha az ember egyenesen halad tovább. A kutatók elismerték, hogy a tesztek csak bizonyos feladatokban vizsgálták a két nem figyelemmegosztását, úgyhogy más típusú feladatokra nem érvényesek a megállapításaik.

A tanulmány elkészítésében részt vevő Lutz Jaencke, a Zürichi Egyetem neuropszichológusa azonban rámutatott, hogy az evolúció szempontjából nem lenne logikus, hogyha eltérés lenne a két nem között.

"Genetikailag nem igazolható, hogy a homo sapiens női egyedei 150 ezer évvel ezelőtt úgy lettek volna beprogramozva, hogy alapvetően jobbak legyenek a megosztott figyelem terén, mint a férfiak. Ez teljesen értelmetlen"  - hangsúlyozta Jaencke.

"A megosztott figyelem olyasmi, amiben mi emberek egészen rosszul tudunk teljesíteni. Az emberi agy úgy van tervezve, hogy az előtte levő dologra koncentráljon. El kell nyomnia a nem fontos információkat ahhoz, hogy a fontossal tudjon foglalkozni" - fűzte hozzá.

Jaencke arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi tanulmányok közül, azok, amelyek különbséget találtak a nemek között a figyelemmegosztás terén, nagy visszhangot kaptak, míg azok, amelyek nem találtak különbséget a két nem között, sokszor nem is kerültek nyilvánosságra.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés