A nemzetet fel kell építeni!

Az idei, 13. alkalommal megszervezett EMI-táborral kapcsolatban a „visszajáróknak” szemet szúrt a megszokotthoz képest lényegesen előrehozott időpont. Mint kiderült, erre azért volt szükség, hogy a tábor vendége lehessen a Kurultaj (jelentése: magyar törzsi gyűlés) csapata, hiszen ők éppen most, augusztus 11–13. között tartották Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a IV. Ősök Napját (lásd még írásunkat itt).

Így lehetett jelen többek között Bíró András Zsolt neves antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke is, akinek részvétele jelentősen gazdagította a Kurultaj Sátor programját. Sorozatszerű, némileg egymásra épülő, de külön-külön is érthető előadásai a következő témákat ölelték fel: magyar őstörténet a természettudományok tükrében; a hunok fénykora, utóélete és szerepük a magyarság őstörténetében; a honfoglaló magyar népesség embertani jellege, míg a zárónapon Sorbán Attila Örssel, az Erdélyi Magyar Ifjak elnökével együtt vett részt A Kárpát-medencei magyarság jövője című fórumon. A tudományos hangvételtől picit eltérő, A hagyományok ereje és a jövő építése, avagy a nemzeti identitás az autonómia alapja című előadásából idézünk mozaikszerűen pár gondolatot.

A nyelv, kultúra képezi az építőköveket, a tradíciók, a család és közösség, illetve a közoktatás játszik szerepet a nemzettudat életben tartásában – ugyanakkor maga a fogalom jelentése is más egy törzsi közösség, egy középkori feudális királyság vagy egy polgári társadalom esetében. Gyorsan változó világunkban tehát ki kell választanunk azokat a kapcsokat, amelyek a magyar embereket összefogják – a nemzeti hagyományok, kultúra, történelem bizonyos fokú ismerete ehhez elengedhetetlen. Nem az a cél, hogy mindenki történészprofesszor legyen, az alapvető dolgokat kell ismernünk (a magyarszkeptikus, a közoktatásban és a médiában ma is érvényesülő vonallal szembemenve): honnan származunk, kik a nagyjaink, hogyan egyesítette és virágoztatta föl a Kárpát-medencét a magyarság.

A nemzet egy építmény, amelyet szükséges folyamatosan megerősíteni, és az adott kor kihívásainak megfelelően alakítani a nemzetstratégiát. Ezen túlmenően, minden nemzetnél más-más dolgok bírnak megmozdító erővel, hiszen eltérő a történelem, az önmagáról kialakított kép, a társadalom rétegződése, a szomszédos országokkal való viszony. Bíró azt tanácsolja: mindenki igyekezzen helytállni, jó szakember lenni a saját területén, emellett próbálja józanul, de „magyar szemüvegen át” szemlélni az eseményeket.

Tovább bonyolítják a kérdést az elszakított országrészek közötti különbözőségek, és a nemzetpolitikát Budapestről irányítóknak figyelembe kell venniük, hogy esetleg ami Erdélyben jó, az nem jó Felvidéken. (Érdekes példa, hogy – főként a múltban – Erdélyben a magyar történelmi egyházakhoz tartozók nem házasodtak ortodox felekezetűekkel, míg Felvidéken a magyar és a szlovák is katolikus. A katolikus egyház éppen ezért nem szereti a túl „magyar jellegű” rendezvényeket, mert sértik a szlovákokat, tehát másként kell tervezni a két területen.)

Ugyanakkor lehetne sorolni az „ellenségeinket”, a globalizmus is joggal pályázhat az aranyéremre, de mégsem ő a győztes, hanem a negatív demográfiai mutatók. A gyerek költséges, áldozattal jár, hangzanak az érvek. Valóban, ezt senki nem vitatja, de nagyanyáink is tisztességgel felneveltek egy fészekaljnyi utódot. Ma már szinte csodaszámba megy a gyermek, eltúlzott anyagi kényelemben nőnek fel a túlféltett egykék, akik között egyre gyakoribb például az elhízás, hiszen a meg nem született testvérek adagját is beléjük tömik – szembesített az előadó.