A mi Adynk

Székely Hírmondó

2017. november 27., 00:262017. november 27., 00:26

Oly könnyedén suhantunk el Ady Endre kerek évszámú születésnapja mellett, mint ahogy beszökött az ősz Párizsba. Nem voltak hangzatos ünnepségek, pedig nagy költőnknek többé nem lesz 140. születésnapja – ez november 22. Ha szeretünk is, csak úgy, magunkban ünnepelni, az nem ugyanaz, mint avatott versmondó szájából hallani néhány ismert és kevésbé ismert költeményét, esetleg gitárkíséret és énekszó társításával röpke óra alatt bemutatni azt az óriást, akit sokan már éltében imádtak és átkoztak, s aki még ma is talán a legőszintébben harsogja el, miképpen kell ostorozni, de mindenkinél jobban szeretni a magyart, népét, s persze, más népeket is.

Emlékszem, nagy forrófejűek mindjárt a legutóbbi rendszerváltás után, valamilyen kitalált elvek alapján száműzték volna a tananyagból nem csupán Arany Szegény jobbágyát, de Ady úgynevezett forradalmi, munkásverseit is, elfelejtve, hogy a becsületes irodalom kiáll azok mellett is, avagy főleg azok mellett, akik az igát húzzák, akik a grófi szérűn a másét siratják, akik sokszor hiába keresik a szépséget, ami nem adatott meg nekik. Ezért is örülök, hogy sikerült meggyőznöm Tánczos András versmondót, társával, a zenész Buzogány-Csoma István tiszteletes úrral együtt jöjjenek el a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolába, s éppen születése napján emlékezzünk együtt Adyra.

Bevallom, kissé bizonytalankodtam amiatt, hogy ezek a diákok hogyan fogadják az egyébként tőlük elég távol álló verseket, ám az előadás meggyőzött: Ady a mostani fiatalok számára is a ragyogás, a szentség, az igazi élet hordozója. Jó volt megérezni, hogy a mi Adynk az ő Adyjuk is, és ez tényleg így természetes.

Volt a műsorban szerelem és átok, küzdelem és bukás, harc és béke, csak egy dolog hiányzott: a bukástól és kudarctól való félelem! Mert minden verssora arról szól, hogy feladni semmi áron nem szabad, még a legelcsüggedtebbek számára is ott kell lennie a reménysugárnak, a felemelkedés, az újjászületés reményének.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés