Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókszervezete jó partnerekre talált az erdélyi magyar tudomány napjának megünneplésében a Sapientia EMTE kertészmérnöki tanszékében és a LAM Alapítványban. Pénteken az agrárium társadalmi szerepe és feladata volt a fókuszban a Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának előadótermében megtartott konferencián.
2019. november 20., 00:122019. november 20., 00:12
Az Értékteremtő tudomány mottóval szervezett rendezvénysorozat részeként Szentgyörgyön az agrárágazat erdélyi szerepére, lehetőségeire, jövőjére vonatkozó, illetve szakmai értekezések hangzottak el a hallgatók, a gyakorló mezőgazdászok, cégvezetők és tudományos oktatók részvételével zajló egész napos konferencián.
Bíró Boróka Júlia, az EME szentgyörgyi fiókszervezetének elnöke, majd Nyárádi Imre-István tagozatvezető szólt a megjelentekhez:
– Legyen ez a rendezvény egy olyan fórum ahol a szaknyelvet anyanyelven tudjuk ápolni, ahol a fiatal hallgatókat bevonjuk a munkába és az előadásokba, egy egészséges társadalomban ilyen alkalmakra is szükség van – mondta.
Klárik Attila, a LAM alapítvány elnöke, aki a civil szervezet által működtetett hitelszövetkezet, illetve az oktatói munkában elért eddigi eredmények felleltározása után megosztotta utóbbira vonatkozó kétségeit, dilemmáit is a hallgatósággal. Rendszerszintű változásra van szükség, valós szubszidiaritás is elengedhetetlen lenne, továbbá egy székelységet illető reális helyzetképre, életképes családpolitikára, kiszámíthatóságra, mert a fiatalok ezt még jobban hiányolják, mint a jó keresetet, amit külföldön találnak meg. Meg kellene végre tanulni románul is, nagyon kell az oktatás reformja, nincs stratégiai gondolkodás, nem létezik egy nemzeti minimum meghatározása a célok szintjén. Az élelmiszer-termelés mindenképpen alappillére marad az egyre növekvő emberiségnek, érdemes tehát befektetni az agrárismeretekbe, biztatta főleg az ifjakat Klárik.
Nyárádi Imre-István optimista felütésű prezentációjában büszkén referált arról, hogy a Sapientia EMTE eddigi fennállása óta milyen sikerrel töltötte be az erdélyi anyanyelvű szakoktatásban betöltött űrt, meg az agrárágazathoz kötődő szakokon végzettek hány sikeres erdélyi és magyarországi cégnél töltenek be vezető szerepet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!