„Mérgezett almának” nevezte Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke a kormány ajánlatát, hogy megszavazzák a kisebbségi törvényt.
2019. szeptember 20., 00:062019. szeptember 20., 00:06
„Én nem hiszek benne” – ennyi volt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök nyilatkozata, amikor arról kérdeztük, hogy miként vélekedik a Szociáldemokrata Párt (PSD) azon szándékáról, hogy az őszi parlamenti időszakban prioritásként kezeli a kisebbségi törvény elfogadását.
Antal Árpád azt mondja: szó sincs itt arról, hogy a kormánypárt ráébredt volna, hogy fontos lenne megoldani a kisebbségeket foglalkoztató kérdéseket, és hogy hirtelen rájöttek, legalább kulturális autonómiát kell adni az ország nem román közösségeinek.
– Itt egyszerű matematikáról van szó. A kormánypárt képviselői kiszámították, hogy az RMDSZ és a kisebbségek képviselőinek támogató voksa nélkül, jó esély van, hogy ne menjen át a parlamenten egy bizalmi szavazás, vagy sikerre vigyen az ellenzék egy bizalmatlansági indítványt. Ezt most egyfajta zsarolásként vetették be a kisebbségek képviselői ellen. Ez egyfajta mérgezett alma, amit hiba lenne elfogadni anélkül, hogy mögötte valamilyen interetnikus paktum lenne – vélekedik Antal.
Azon felvetésünkre, hogy – mint többször ő maga mondta – „a politikában akkor kell kérni valamit, amikor helyzetben vagy”, úgy fogalmazott, „ez most nem az az eset”.
– Ez a kormány teljesen elszigetelte magát, semmilyen kérésünket nem hallgatta meg, nem oldotta meg az úzvölgyi problémát sem, pedig megtehette volna, és többször jeleztük, hogy abban az esetben nekünk nincs szürke: vagy fehér valami, vagy fekete. Szerencsésebb lenne legalább valami középtávú egyezséget kötni a mostani ellenzékkel, amely nagy eséllyel kormányozni fog 2024-ig – véli Antal, aki elismeri „kevés garancia van” arra is, hogy ők be is fogják tartani az esetleges megállapodást.
Ezzel együtt azt mondja: rosszkor kötnénk valamilyen „rövidtávú” egyezményt, mert a 2020-as választások után ritka kedvező időszak ígérkezik megoldani néhány dolgot.
– A 2020-as parlamenti választások után három és fél év következik, amely alatt semmilyen választások nem lesznek. Ilyen időszak tíz éve nem volt Romániában. Remek alkalom lenne az éppen hatalmon lévő politikai erőnek, hogy ennek az első hat hónapjában meghozzon néhány olyan – meglehet népszerűtlen – döntést, amire ennek az országnak feltétlenül szüksége van. Ide tartozik a közigazgatás átszervezése, az adók rendezése, de a kisebbségek ügyének valós megoldása is. Vannak kételyeim, hogy lesz-e bátorsága majd az akkori hatalmi centrumnak ezeket a lépéseket meglépni, de reménykedem, hogy igen – fogalmazott a polgármester.
A kisebbségi törvény hétfőn került ismét elő a fiókból. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője „diverziónak” nevezte e kormánypárt döntését, amely szerint „prioritásként kezelik” ennek megszavazását.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!