Eredményes volt a szépmezői menhelyen tartott kutyák örökbefogadásának népszerűsítése, amelyből lapunk is kivette részét, elhárult annak veszélye, hogy tömegesen kelljen elaltatni az otthon lakóit.
2023. március 08., 08:172023. március 08., 08:17
A vészharangot február elején kongatta meg a sepsiszentgyörgyi AMY Kóbor Kutyákért Egyesület, miután felmerült az a gondolat, hogy a zsúfolttá vált otthonban több mint húsz kutyát örökre el kell altatni. Az egyesület önkénteseinek és a kutyamenhely alkalmazottainak fáradozása nem volt hiábavaló, több mint 60 kutya talál új gazdára. Egyelőre nem lebeg Damoklész kardja a kutyák feje fölött, hiszen a 145 férőhelyes szépmezői menhelyen jelenleg 133 kutyát látnak el napi szinten. Hatot a tegnap sikerült örökbe adni, az állatokat hamarosan elszállítják, most zajlik az ivartalanításuk, beoltásuk, és chipet is kapnak.
„Fontos hangsúlyozni, hogy a Tega Rt. által működtetett menhelyről örökbe adott ebek mind ivartalanítottak, oltottak és chipezettek, tehát az örökbefogadónak nem kerül semmibe, csak személyigazolvánnyal kell jönni, és lehet választani a kutyusok közül, majd hazavinni” – mondták az otthon működtetői, hozzátéve, hogy a folyamat eltart pár napig, hiszen meg kell várni azt is, amíg az ivartalanított kutyák szállíthatók lesznek.
A menhely működtetői is eredményesnek tekintik a múlt hónapi kampányt, hiszen összesen 74 kutya távozhatott új otthonába.
„Fontos eredmény, mert három hónap alatt szokott ennyi kutya gazdára találni. És a helyek elég hamar betelnek, hiszen a sepsiszentgyörgyi kóbor kutyákat kötelesek vagyunk begyűjteni” – mondták az illetékesek, ugyanakkor mivel az AMY petíciót nyújtott be, amelyben a menhely bővítését kérte, kifejtették, hogy a fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat ezt nem tartja megoldásnak a szaporodó kóbor kutya gondokra. A fennálló helyzetet a lakók felelős kutyatartása oldhatja meg.
Az intézmény továbbra is várja a leendő gazdikat, hisz bőven van még kutya, amit meg lehet menteni, ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy hétvégéken, 9-től 14 óráig lehetőség van arra, hogy a kutyákat elvigyék sétálni, aminek a négylábúak nagyon örülnek.
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Kóborkutya Menhely/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!